Friss hírek

Nem kell hozzá diploma, a kezdőfizetés legalább 220 ezer forint: négy hónap alatt új szakma?

Ének-zene tanár, közgazdász, katona, jogász, építészmérnök, sőt fogtechnikus is tanult már náluk, mindannyiukból programozó lett - rövid, intenzív képzések elindításával reagált az egyre komolyabb informatikushiányra a Green Fox Academy, amelynek alapítói saját bőrükön érezték, hogy túl kevés a programozó a munkaerőpiacon. De vajon hogyan lehet négy hónap alatt programozóvá válni, és milyen lehetőségeik vannak a frissen végzetteknek? Zakar-Kovács Evelint, a Green Fox Academy marketing- és kommunikációs vezetőjét kérdeztük.

A skót Roxfort, ahol hajnali kettőig tart nyitva a könyvtár

A magyar diákoknak van néhány titkos favoritja. Ezek egyike Skóciában a University of Glasgow, ahol most is becsületes magyar csapat erősíti a legkülönbözőbb szakok, societyk és a színes, zajos Student Village életét. Levente fizikát és űrkutatást, Emma zoológiát, Lili közgazdaságtant tanul, de megtalálható a magyar diákok palettáján a pszichológia is éppúgy, mint az aeronautika. Az Euroexam külföldi egyetemi felkészülést támogató go2uni programjának villámlátogatásán néztük meg, milyen a skót egyetemi élet testközelből.

Újabb botrány robbant: egy Facebook-poszt miatt bukta a tanári állást

Vári Anikó 2016 decemberében jelentkezett egy pedagógusi állására, és ugyanazon a napon közzétett egy posztot az egyik közösségi oldalon, a hír mellé pedig kritikus megjegyzéseket tett a magyar oktatáspolitikára. Néhány napra rá az intézmény igazgatója kérdőre vonta a már ott dolgozó nő férjét a bejegyzés miatt, majd elutasították a nő pályázatát.