Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szülők 65 százaléka kimenekítené gyermekét az állami iskolákból, ha lenne rá lehetősége - derül ki a Szülői Hang Közösség online szülői konzultációjából, amelyben több mint 11 ezren vettek részt.

„A válaszadók 92,3%-a szerint az elmúlt nyolc évben romlott az oktatás színvonala Magyarországon. Az állami intézményekből a szülők 65,3%-a kimenekítené a gyermekét, ha lenne rá lehetősége. Ez a fajta menekülési szándék általános, még a szülők által legjobbnak tartott intézményekből is a szülők több mint harmada elvinné gyermekét, ha tehetné” - írják közleményükben.
Az eredményekből kiderül, hogy a megkérdezett szülők 11,3 százaléka már meg is tette ezt, valamilyen formában kivette gyermekét az állami közoktatási rendszerből.
Hozzáteszik: az egyházi intézmények előnyben részesítését a válaszadó szülők 80,9 százaléka elutasítja. A továbbtanulási lehetőségekkel a szülők többsége elégedetlen, ugyanakkor a továbbtanulással kapcsolatban nagy a bizonytalanság is a szülőkben.
Szomorú eredmények: kizsigereli a diákokat, de semmi örömöt nem ad az iskola
Elégedetlenek a szülők a magyar oktatási rendszerrel, a Szülői Hang Közösség online konzultációján részt vevők zöme szerint a diákok tényleg túlterheltek, sem sportra, sem játékra nincs idejük az iskola miatt. A szülők 82,9 százaléka szerint a gyerekek annyira túlterheltek, hogy nem jut elegendő idejük a játékra, sportra, családi és szabadidős programra.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.