Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Elégedetlenek a szülők a magyar oktatási rendszerrel, a Szülői Hang Közösség online konzultációján részt vevők zöme szerint a diákok tényleg túlterheltek, sem sportra, sem játékra nincs idejük az iskola miatt.

A szülők 82,9 százaléka szerint a gyerekek annyira túlterheltek, hogy nem jut elegendő idejük a játékra, sportra, családi és szabadidős programra. „A tanulással töltött idő többsége öröm nélküli, a gyerekek elvesztették érdeklődésüket: az esetek kb. kétharmadában (64,3%) az iskolai idő túlnyomó része érdeklődés és öröm nélkül telik. Mindeközben pedig az iskola nem nevel önállóságra, önálló gondolkodásra, véleménynyilvánításra és felelős döntéshozatalra. A válaszadók 64,6%-a ebből a szempontból 1-esre vagy 2-esre értékelte az oktatási rendszer teljesítményét” – olvasható a Szülői Hang közleményében.
Az elmúlt hetekben ötezer szülő töltötte ki a Szülői Hang Közösség online szülői kérdőívét, amelyet február végén még bárki kitölthet, a végeredményeket márciusban hozzák nyilvánosságra.
Iszonyatos mennyiségű tananyag - miért rossz, ha egy diáknak hét-nyolc órája van?
„Mind a tanárok, mind a diákok óraszáma emelkedett az elmúlt években. A gyerekektől a gyerekkorukat, a kamaszoktól a kamaszkorukat veszik el" - mondta Sulyok Blanka, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV-nek. Sulyok Blanka szerint semmi értelme nincs a hetedik, nyolcadik órának, „addigra olyan állapotban vannak a gyerekek, olyan mentális és fizikai kimerültségben vannak, hogy embertpróbáló bármi értelmeset csinálni".
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.