Nyolc ok, ami miatt tilos kihagyni a szalagavatót
Lassan megkezdődik a szalagavató-szezon. Összegyűjtöttünk pár dolgot, ami miatt nem szabad kihagyni a közös táncot, a bulit, a hivatalos részt.
Lassan megkezdődik a szalagavató-szezon. Összegyűjtöttünk pár dolgot, ami miatt nem szabad kihagyni a közös táncot, a bulit, a hivatalos részt.
Az intézmény vezetése mindaddig függessze fel Marton Lászlót minden egyetemi tisztsége és feladata alól, amíg ügyében hitelt érdemlő módon be nem bizonyosodik bűnössége vagy ártatlansága - ezt kérik a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.
Az álláshirdetés körüli médiafelhajtásnak köszönhetően – egy időre legalábbis – megoldódni látszik a tornanádaskai óvónőhiány - írja az Abcúg.
Több mint 5,2 millió forint bérrel, vizsgáztatói és oktatói díjjal tartozik 25 szegedi tanárnak az országos hálózatot működtető Szinergia Szakgimnázium és Szakiskola - jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.
Lázár János miniszter szerint ideje lenne eldöntenie a CEU-nak, hogy mit szeretne, hiszen egész nyáron a felsőoktatási törvény határidő-módosítását kérte az intézmény, majd amikor a parlament ezt megtette, ismét "politikai tiltakozásnak lehetünk tanúi". Ez az eljárás nem fair - mondta a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Fontos információk a keresztféléves képzésekről: mennyit kell fizetni, ha több helyet szeretnétek megjelölni?
"Ha a magyar kormány célja az volt, hogy gátat vessen az itteni munkának, üzenem: nem sikerült" - a Népszava hallgatókat kérdezett a CEU-ügyről.
Milyen az átlagbér az oktatásban, a közszférában, az iparban, a közigazgatásban? Augusztusi adatokat hozott nyilvánosságra csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az emberi szemben lévő fényérzékelő sejtek elrendeződése lehet a felelős a diszlexiáért - vélik francia kutatók.
Nyolc év börtönbüntetésre ítélt a bíróság szexuális visszaélés és pornográfia miatt egy általános iskolai tanárt, aki hetedikes tanítványával folytatott szexuális viszonyt. Az elsőfokú ítélet nem jogerős - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Nyilvánosságra hozta a szerdai történelemérettségi feladatsorait és megoldókulcsait az Oktatási Hivatal.
Angolból, kémiából, katonai alapismeretekből és pszichológiából tartanak ma érettségi vizsgákat.
Nagyobb szabadságot kellene adni a szülőknek hogy igazolhassák, ha egy ártatlanabb betegség miatt a gyermek otthon marad - erről Pölöskey Péter, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) vezetőségi tagja, házi gyermekorvos beszélt a Magyar Nemzetnek.
A BT (British Telecommunications) által ismertetett, a Medián által végzett felmérés fókuszában az állt, hogy a mai 14-25 évesek milyennek látják a jövőjüket tíz év múlva.
Vajon tudjátok, hogy honnan származnak a következő idézetek? Annyit elárulunk, hogy a filmekből ismerhetitek őket. Nektek hibátlan lesz?
Lássuk, hány pontotok lenne, ha ma vizsgáznátok matekból. Itt van pár könnyűnek tűnő kérdés az idei őszi matematikaérettségi feladatai közül.
420 ezer forint - ez tartják "jó fizetésnek" a Z generációsok, legalábbis a British Telecommunications által ismertetett felmérés alapján.
Nagy az érdeklődés az idén ősszel először indított ápolói mesterképzés iránt. A három vidéki orvoskaron összesen 179 diplomás ápoló kezdte meg tanulmányait.
Elindult a keresztféléves felvételi, de milyenek a pontszámítási szabályok, hogyan kell számolni a felvételi pontokat? A jelentkezési határidő november 15.
"Arról nem mi tehetünk, hogy amint közel kerülünk a megállapodáshoz, hirtelen megváltoznak a kritériumok" - így reagált a CEU rektora arra, hogy a parlament 2019. január 1-jéig meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.