Krétával rajzolva oktatta diákjainak a Wordöt, Microsofthoz is eljutott a híre

Az internet kedvence lett az a fotó, amelyen egy ghánai tanár szerepel, aki táblán, krétával rajzolva oktatja diákjainak a Wordöt, ugyanis az iskolában nincs használható számítógép. Most már van.

  • Eduline

Richard Appiah Akoto, a képen szereplő ghánai tanár volt a Microsoft szingapúri csúcsrendezvényének, egy kifejezetten pedagógusoknak szervezett nemzetközi konferenciának a meglepetésvendége - írja a hvg.hu. A beszámoló szerint Akotót valóságos tapsvihar fogadta színpadra lépésekor, ahol Anthony Salcito, a Microsoft edukációs részlegének alelnökével beszélgetett.

A Microsoftot annyira lenyűgözte a pedagógus elhivatottsága, hogy Richardot, aki életében először hagyta el Ghánát, Szingapúrba repítette a vállalat, hogy több mint 400 résztvevő előtt inspiráljon másokat arra: semmi sem lehetetlen.

A Microsoft természetesen honorálta a rendkívül rossz körülményekhez képest is szokatlan kitartást tanúsító tanárt: egyrészt felvették speciális, edukációs programjukba, hogy még több tudást szippantson magába a digitális világban való boldoguláshoz és annak továbbadásához. Másrészt egy ghánai partnerükön keresztül eszközöket és szoftvereket küldtek az iskolának, hogy 21. századi körülmények között készülhessenek Richard dikájai.

„Nagyon boldog vagyok. Soha többé nem használjuk azt a táblát, mert végre vannak számítógépeink” – mondta a tanár.

A hét hőse lett az afrikai informatikatanár, aki számítógépek nélkül oktat

A hét sztárja lett az az afrikai tanár, aki számítógépek nélkül tanítja számítógépezni a diákokat az iskolában. Kumasi egyik iskolájában tanít Richard Appiah Akoto, és néha a munkájáról is posztolgat a Facebookra, így kapta fel az internet a következő képeket is. Mivel az iskolának nincs számítógépe, a diákok a tanár aprólékos rajza alapján tanulják az informatika csínját-bínját.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.