A legfrissebb számok alapján többen dolgoznak, mint pár hónapja
A dolgozók létszáma 41 ezerrel kevesebb, mint az előző évben, de a szeptember-októberi időszakhoz képest növekedett az arány.
A dolgozók létszáma 41 ezerrel kevesebb, mint az előző évben, de a szeptember-októberi időszakhoz képest növekedett az arány.
Minden borulhat az újabb iskolabezárások és a vírushelyzet miatt.
Vádat emeltek a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében, az ügyészség pedig börtönbüntetést javasol, ami akár 10-15 év is lehet.
Sokáig szó volt arról, hogy kötelező lenne nyelvvizsgát tenni a felvételihez, de mi a helyzet most? Megnéztük, hogy kell-e nyelvvizsga 2021-ben, ha egyetemre szeretnétek menni.
A KSH legfrissebb adatai szerint most háromezerrel kevesebb pedagógus van, mint egy évvel korábban.
Rendőrökkel csaptak össze tüntető diákok hétfőn Isztambulban, miután Erdogan török elnök rendeletben nevezte ki az ország egyik vezető egyetemének rektorát.
Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány a vírus új mutációja miatt.
Mit is jelent pontosan a duális képzés? Milyen kötelezettséggel jár, ha ilyen képzésre jelentkeztek egy "sima" szak helyett, illetve van-e eltérés a jelentkezések menete között? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Hogyan iratkozhattok ki az egyetemről? Kell-e fizetnetek, ha állami ösztöndíjasként tanultatok? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat arról, mi történik akkor, ha nem szereztek diplomát egy adott képzésen, vagy nem teljesítitek a hallgatói szerződésetekben vállaltakat.
Meddig kell az első iskolai szünetre várni, és mikor lesznek munkaszüneti napok és hosszú hétvégék az idén, melyik szombatokon kell iskolába menni? Itt az összes dátum.
A michigani Lake Superior State University (LSSU) évente közzétesz egy ajánlást az angol nyelvből száműzendők szavakról. Tippeljetek, mik kerültek bele.
Vasárnap óta nagykorú Greta Thunberg, aki a Föld megmentését, vagy egy biciklilámpát kért ajándékba.
Továbbá szeretnék azt is, hogy nekik kifejezetten az iskolákban szervezzék meg az oltást.
A hétvégén lezajlott az újabb kör az iskolai és óvodai dolgozók teszteléséből. A mai sajtótájékoztatón az eredményekről is volt szó.
Az érettségi egyik fontos feltétele az ötven óra közösségi szolgálat teljesítése, ugyanakkor néhány kivételes esetben mentesülhettek a követelmény alól.
A jelenlegi szabályok szerint 2021-ben is minden hatéves iskolaéretté válik, azonban ha valaki nem szeretné, hogy gyereke szeptemberben az iskolában kezdjen, kérelmet kell beadnia. A 2021/2022-es tanévre vonatkozóan már elérhetőek a kitöltendő űrlapok. Mutatjuk, hogy ezeket pontosan hol találjátok, és azt is, meddig adhatjátok le.
Van néhány fontos dolog, amit a jelentkezésnél alaposan át kell nézni, nehogy olyat jelöljetek be, amit valójában nem is szeretnétek.
Nem mindenki állami ösztöndíjas képzésben kezdi majd el az egyetemet 2021-ben sem, így azokra is gondoltunk, akik tandíjat fizetnek majd az egyetemen. Milyen ösztöndíjakra pályázhattok – mutatjuk.
Több szempontból is érdekes, hogy a tankönyv szerint mindenkinek megvan a feladata és szerepe: a férfiak politizálnak, a nők érzelmi életet élnek - újabb gyöngyszem az állami tankönyvekben, ezúttal online.
Szerintük az oktatásban nem lazítani kellene a járványügyi intézkedéseket, hanem ellenkezőleg, szigorítani kellene ezeket.