Koraközépkori kincsekre bukkantak a Cambridge-i Egyetem lebontott épületei alatt

Voltak ott gyöngy nyakláncok, kardok és edények is. A régészek "az évszázad felfedezésének" tartják a leleteket.

  • Eduline/MTI

A King's College régészei által feltárt temetőben több mint 60 sírt találtak, amikor lebontották az egyetem 1930-as években épült diákszállásait, hogy új modern campust építsenek. A sírokban mintegy 200 tárgyat: bronzbrosst, gyöngy nyakláncot, kardokat, edényeket, üvegpalackokat találtak. Legtöbbjük a korai angolszáz korból (400-650) maradt fenn, de akadnak köztük vaskori szerkezetekre és római kori földmunkákra utaló bizonyítékok is. A régészek szerint

ez a koraközépkori temető az angolszáz régészet egyik legizgalmasabb felfedezése a 19. század óta.

Az egyik eseten dolgozó történész elmondása szerint a feltáráson dolgozók meglepődtek azon, hogy ilyen sok temetőt találtak közel a római kori Cambridge maradványaihoz. A korabeli történelmi feljegyzések szerint ugyanis sok római kori városhoz hasonlóan Cambridge is elnéptelenedett az 5. században (amikor a rómaiak visszavonták katonai egységeiket Anglia területéről).

A régészek szerint az emberi maradványok is nagyon jó állapotban vannak. Ez azért jelentős, mert így képesek lesznek modern technikákkal meghatározni az elhunytak étrendjét és DNS-ét is, amiből a családi kapcsolatokat és vándorlásaikat tudják majd vizsgálni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.