Három alkalmazás a "covid-barát" kikapcsolódáshoz
Egy darabig még nincs igazán más programlehetőség, mint a kirándulás, ezért ehhez ajánlunk most nektek néhány hasznos alkalmazást. A hosszú hétvégén tesztelhetitek is őket.
Egy darabig még nincs igazán más programlehetőség, mint a kirándulás, ezért ehhez ajánlunk most nektek néhány hasznos alkalmazást. A hosszú hétvégén tesztelhetitek is őket.
Az első sikeres komplex nyelvvizsga árának a visszaigényléséről már számtalanszor írtunk, de milyen esetben fordulhat elő, hogy a második vizsga tulajdonképpen az első?
Ez nem is olyan meglepő, hiszen vírushelyzet miatt idén is a tanárok döntenek az év végi vizsgajegyekről Angliában. A helyzet azonban már most fokozódik, így a minisztériumnak is bele kellett szólnia.
A legfrissebb kormányrendelet módosítással az ingyenes vezetékes internetszolgáltatásra jogosultak köre kiegészült az általános iskolás diákokkal és tanárokkal. A középiskolásoknak és tanáraiknak pedig további egy hónappal meghosszabbítják a lehetőséget.
Szembetűnő azonban, hogy a világ összes egyeteme közül még mindig csak néhányat vezetnek a nők. Egy olyan listát hoztunk, ahol megnézhetitek, hol és melyik intézményeket vezetik női kancellárok.
Idén is több szakon húztak előzetes ponthatárokat. Mutatjuk, kiknek kell ezekkel a korábban meghatározott ponthatárokkal számolnia, és azt is megnézhetitek, mivel turbózhatjátok fel a pontszámaitokat az utolsó hónapokban.
A hónapok óta tartó távoktatás miatt nem lesz könnyű dolguk az idén érettségizőknek. Hogy ne kelljen kapkodni az utolsó pár hétben, összeszedtünk pár hasznos tanácsot a felkészüléshez.
A TED-Ed tudományos előadásai ingyen (angolul, de szükség esetén magyar felirattal) elérhetőek bárkinek, most egy újabb érdekes videót hoztunk.
Munkájukért a fizetés mellett tanulmányi és vizsgakedvezményekkel élhetnek a tavaszi félévben is.
Ezt a határidőt érdemes észben tartanotok, különben 28 vagy akár 40 pluszpontot is bukhattok a felvételin.
A színművészeti egyetemek hallgatói és a szabadúszó művészeti dolgozók a színházfoglalási akciókkal a kulturális intézmények újranyitását követelik.
A magyar nép eredete emelt szintű téma lesz, összességében több magyar történelem kerül a vizsgákba, sőt, a természettudományos szóbelik esetében megjelenő projektmunkák a történelemérettségin is elképzelhetőek lesznek.
Több magyar egyetem is előkelő helyet szerzett a Times Higher Education (THE) feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeit vizsgáló rangsorán. A Semmelweis Egyetem a top100-ba is befért a 64. helyezésével.
Kommunikáció, a számítógép felépítése, az operációs rendszer és főbb feladatai - ez csak néhány azok közül, amire rákérdezhetnek a vizsgán.
2021-ben az OKJ-s képzések rendszere átalakult, viszont a felvételiben továbbra is beszámítanak a korábban szerzett szakképesítések. Mutatjuk, milyen bizonyítványok és hogyan érnek többletpontot.
Az orvostanhallgatók és az egészségtudományi szakokon tanulók többsége már megkapta a koronavírus elleni vakcinát, ők ugyanis az egészségügyi dolgozókkal együtt az oltási lista elejére kerültek. A hallgatók többsége már a járvány második hulláma alatt is részt vett a tesztelésben, az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt most újra behívhatják őket a kórházakba.
A matekérettségiben találkozhattok a következő kérdésekkel is.
A kutatók szerint most, hogy újra minden online zajlik, ismét figyelni kell a netes veszélyekre is.
Nincs már két teljes hónap hátra az idei érettségik kezdetéig. A vizsgákon mindenki szeretne jó jegyeket szerezni, de ehhez el kell érnetek bizonyos százalékokat. Itt megnézhetitek, hogyan osztályoznak benneteket közép- és emelt szinten.
Erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára adott ki egy közleményt.