Visszahozná az egyszintű érettségit a Mádl Ferenc Kör

A Mádl Ferenc Kör szerint a széles körű műveltséget és a természettudományi alaptudást biztosító, széles skálájú, de egyszintű érettségit kell bevezetni, valamint igényes szakmunkásképzést nyújtani azoknak, akik így tudnak reálisan boldogulni.


Lassan elfogynak a szakemberek az egyetemekről és az MTA-ból

Elsősorban a természettudományos területen várható a következő években az oktatói és kutatói karban a szakemberhiány a külföldi munkavállalás, illetve a más szektorban történő elhelyezkedés miatt - nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi számában Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, aki szerint határozott állami beavatkozásra van szükség.


Képek: ilyen Magyarország egyik leglenyűgözőbb egyetemi épülete

A Zsolnay Kulturális Negyedbe költözik a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és az intézmény szociológiai, valamint kommunikáció és médiatudományi tanszéke. Az egyetem húsz éven át ötvenmillió forintért bérli az önkormányzattól a 14 ezer négyzetméteres egyetemi negyedet. Íme, az új egyetemi épület zsolnays részletekkel és ultramodern stílussal.







Szeptemberig rábólinthat a kormány Hoffmann Rózsa törvénytervezeteire

A nyári szünet végéig az új közoktatási és felsőoktatási törvény tervezetét is elfogadhatja a kormány – ha rábólintanak a 2010 novemberében és decemberében bemutatott koncepciókra, azok akár már ősszel az országgyűlés elé kerülhetnek. A felnőtt- és szakképzésről, az új alaptantervről és az egységes oktatási igazolványról is a második félévben dönt a kormány.






Kárpát-medencei nyári egyetemet szervez az ELTE

Első alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE); a július 10-től 18-ig tartó programokra Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Délvidékről érkeznek magyar fiatalok.


"Csendes falu" is lesz az idei EFOTT-on

Az eddigieknél több sportprogram, valamint "csendes falu" is várja az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) résztvevőit július 12. és 17. között Szolnokon.


Eltűnnek a hagyományos tankönyvek a Miskolci Egyetemről

Interaktív digitális könyv formájában, ingyenesen mindenki számára hozzáférhetők lesznek azok a tananyagok, amelyeket a Miskolci Egyetem két műszaki karának oktatói és kutatói fejlesztettek ki az elmúlt hónapokban; az anyagok digitalizálása a nyáron befejeződik.


Az elveszett nyolcvanas generáció: te is bumeránggyerek vagy?

Bumeránggyerekek, ősdiákok, gyernőttek, a mama hotel lakói – így hívják azokat a huszon-harmincasokat, akik még mindig otthon laknak, és a szüleik tartják el őket. A jelenség csak nálunk számít újnak, a nagy kérdés pedig mindenhol az, hogy egyszerűen egy „lusta” generációról van szó, vagy azért ennél mélyebb okai vannak a nehéz elválásnak.