Összeollózott dolgozatok: újabb magas rangú politikusok buktak le

Újabb német politikusnak kell magyarázkodnia doktori disszertációja miatt: az alsó-szászországi oktatási miniszter, Bernd Althusmann számos tudományos alapszabályt megszegett tanulmánya megírásakor, többek között hivatkozás nélkül vett át szövegrészleteket más szakemberektől.




Hoffmann: lesz olyan egyetemista, akinek csak részben fizeti az állam az oktatását

A kormány fokozatosan emeli majd az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek adott interjúban. Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák az állami felsőoktatási intézmények listáját, mivel akkor kerülhet a parlament elé az új törvény tervezete. Felvetődött az is, hogy szerződést kössenek az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatókkal arról, végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat.






„Diplomagyárakban” szerezték papírjaikat a politikusok?

Több mint húsz romániai képviselő volt kénytelen bevallani, hogy mandátuma megszerzésekor nem rendelkezett felsőfokú végzettséggel – egy részük negyven-ötvenévesen szerzett diplomát. Ráadásul tanulmányaikhoz nem mindenki választott elismert, magas oktatási színvonaláról híres egyetemet.



Már a harmadik napon balhé volt a szolnoki EFOTT-on

A megengedett határérték fölött volt a zajszint az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) első napján Szolnokon; a szervezők intézkedési tervet készítettek az éjszakai zajszint csökkentésére.









Megalakult az új állami megaegyetem szenátusa

Megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ideiglenes szenátusa, amely 2012. január 1-jéig előkészíti az új egyetem működését - közölte Kis Norbert, a Nemzeti Közigazgatási Intézet főigazgatója szerdán.