Egyre több diplomát osztanak ki, miközben az alapvető készségek mélyrepülésben vannak

A Civil Közoktatási Platform (CKP) hosszú évek óta hangsúlyozza, hogy a kormányzati sikerpropaganda mögött, amely a diplomák számának növekedésével büszkélkedik, súlyos tartalmi válság húzódik meg.

Az OECD legfrissebb, „Hogyan alakul át az iskolai végzettség készségekké és munkahelyekké?” című jelentése szerint bár a végzettségi szintek emelkednek, a tényleges tudás drámai módon kopik – ez a „diplomagyár-effektus”.

A statisztikák első ránézésre pozitívak, hiszen

  • 2024-re az OECD 38 tagországában a 25-34 évesek közel fele (48%) már rendelkezik felsőfokú végzettséggel.
  • Az iskolai lemorzsolódás is csökkent, a középfokú végzettség nélküliek aránya 13 százalékra esett vissza.

A jelentés azonban súlyos ellentmondásra mutat rá, amit a kutatók „készség-végzettség paradoxonnak” neveznek. Ugyanis, papíron talán képzettebbek az emberek, de a 15 évesek PISA-eredményei 2000 óta folyamatosan romlanak, 2022-ben pedig minden eddigi mélypontot alulmúltak.

Ez azt jelenti, hogy az oktatási rendszerek egyre több oklevelet állítanak ki, miközben az alapvető készségek – olvasás vagy matematikai gondolkodás – átadása látványos kudarcot vall.

 

Nem „átrugdosni” kellene a diákokat a vizsgán
shutterstock

Aggasztóak a magyarországi eredmények

A jelentés adatai különösen aggasztóak a közép-európai régióra, így Magyarországra nézve is. Ugyan javult a munkaerőpiaci integráció, hiszen a középfokú végzettség nélküli fiatalok munkanélküliségi rátája az OECD átlagában 17,7 százalékról 12,8 százalékra csökkent, de ez nem a minőségi oktatásnak, hanem a demográfiai fogyásnak és a munkaerőhiánynak köszönhető.

Ennél is riasztóbb:

  • Funkcionális analfabetizmus: Magyarországon a középfokú végzettséggel nem rendelkező fiatalok 71 százaléka csak a legalapvetőbb szövegértési feladatokra képes, vagy azokra sem.
  • Értékeleten bizonyítványok: az OECD átlagában a középfokú végzettségűek 23 százaléka, a diplomások 10 százaléka küzd alapvető szövegértési nehézségekkel.

Nem „átrugdosni” kellene a diákokat a vizsgán

A jelentés szerint a magas szintű alapvető készségekkel rendelkező középfokú végzettségűek foglalkoztatási rátája (88%) magasabb, mint a gyenge készségekkel rendelkező diplomásoké (77%). Ez azt jelenti, hogy az oktatási rendszernek nem „átrugdosnia” kell a diákokat a vizsgákon, hanem biztosítani kell a minőségi oktatáshoz való jogot és a valódi tudás megszerzését.

„Amíg az oktatásirányítás csak a számokra koncentrál, és figyelmen kívül hagyja a PISA-eredmények romlását, addig a magyar fiatalok versenyképessége és jövője forog kockán. Nem csak több iskolát, hanem jobb iskolát akarunk” – fűzte hozzá a CKP a jelentéshez.

 

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.