Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Súlyos szervezeti, jogi és vagyoni szabálytalanságokra hivatkozva követeli az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF), hogy mondjanak le a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat irányító testületének tagjai. A szervezet szerint aki marad, személyes felelősséget vállal a kutatóhálózat működéséért.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma felszólította a HUN-REN Irányító Testületének tagjait – Domokos Pétert, Molnár Bélát, Roska Botondot, Melanie Seymourt, Szászi Istvánt és Zaránd Gergely Attilát –, hogy mondjanak le tisztségükről. Az ADF Facebookon közzétett felszólításában hangsúlyozza, hogy amennyiben ezt nem teszik meg, erkölcsi, anyagi és jogi felelősséget is vállalnak a HUN-REN „szabálytalan és pazarló működéséért."
Az elmúlt napokban több, a HUN-REN működésével kapcsolatos visszásság is nyilvánosságra került. Ezek egy részéért Gulyás Balázs elnök korábban az irányító testületet tette felelőssé.
Extrém magas vezetői bérek, miközben alulfizetik a kutatókat
A HVG december elején számolt be arról, hogy a HUN-REN elnöke és vezérigazgatója – Gulyás Balázs és Jakab Roland – havi bruttó bére elérheti a 10 millió forintot. Gulyás Balázs állítása szerint a bér mértékéről az Irányító Testület döntött, a pontos összeget azonban nem hozták nyilvánosságra.
Az ADF azt követeli, hogy tegyék közzé a felső- és középvezetők teljes juttatási csomagját. A szervezet szerint miközben a HUN-REN vezetése pazarló működést folytatott – drága rendezvényekkel és költséges nemzetközi átvilágításokkal –, a kutatóhálózatban elmaradtak a szükséges fejlesztések, és a kutatók bérei továbbra is alacsonyak.
Az ADF szerint az úgynevezett teljesítményalapú bérezés indikátorrendszere teljesíthetetlen feltételeket tartalmaz, miközben az ezen alapuló fizetések még a hazai diplomás átlagbért sem érik el. Különösen rossz a helyzet az ELTE-hez csatolt négy kutatóközpontban, ahol az átlagosan 10 százalékos béremelés az inflációt sem kompenzálja.

Jogellenes átalakítás és rendezetlen vagyonhelyzet
Az ADF álláspontja szerint a HUN-REN működése több ponton sem felel meg a vonatkozó törvényeknek. A szervezet szerint jogszabályba ütközött az is, hogy a nyár folyamán leválasztották a bölcsészeti, társadalomtudományi és gazdaságtudományi kutatóközpontokat, majd az ELTE-vel kötött megállapodásban megtiltották ezek újbóli felépítését a HUN-REN-en belül.
Komoly problémákat vet fel a vagyonhasználat kérdése is: az ADF szerint nem tisztázott, milyen jogcímen használja a HUN-REN az akadémiai vagyont, miközben az Alkotmánybíróság korábbi döntése szerint az továbbra is a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában van.
Az ADF szerint a Magyar Tudományos Akadémia vezetésének is felelőssége van a kialakult helyzetben. Bár az MTA vezetése korábban ellenezte a kutatóhálózat felosztását, Freund Tamás elnök mégis részt vett az Irányító Testület tagjainak kiválasztásában.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma hangsúlyozza: amennyiben az érintettek nem mondanak le, a szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a felelősséget a megfelelő jogi és intézményi eljárásokban érvényesítsék.
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.