Meddig kell érvényesíteni a diákigazolványt?

Ha elkerülnétek, hogy megbüntessenek titeket, ezt a dátumot érdemes észben tartani.

  • Székács Linda

Február elején új félév kezdődött a felsőoktatásban tanulók számára is, ami együtt jár néhány fontos teendővel. Az egyik ilyen a diákigazolvány érvényesítése, amit 2025. március 31-ig kell megtennetek, ha nem szeretnétek, hogy megbüntessenek titeket például a tömegközlekedésen.

Az előző, azaz az őszi féléves matricák tehát eddig az időpontig érvényesek. Érdemes ugyanakkor minél hamarabb beszereznetek a tavaszi félévre érvényes matricát, hiszen az időpont közeledtével egyre többen lesznek az egyetemek tanulmányi osztályain ugyanebből a célból. Ha tehát elkerülnétek a sorakozást és várakozást, intézzétek el, amint lehet.

Ha még nincs kártyátok

Amennyiben még nincs kártyátok, mert keresztfélévben kezdtétek az egyetemet, vagy esetleg elveszítettétek, nektek kissé hosszadalmasabb folyamat lesz a plasztikkártya beszerzése. Először is NEK-azonosítót kell igényelnetek. Ez egy 16 karakter hosszúságú kód, amit az okmányirodában tudtok beszerezni.

Ha ez megvan, a Neptunban kell igényelnetek a diákigazolványt, amit általában 30-60 nap alatt postáznak ki a lakcímetekre.

Az igénylés folyamatát ebben a cikkünkben írtuk le lépésről lépésre:

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.