Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Beiratkozás, gólyatábor, kollégiumi felvételi. Sűrű hónap az augusztus is, ha a szeptembert a felsőoktatásban kezditek, mégsem érdemes az utolsó pillanatra hagyni az új diákigazolvány igénylését sem. Mutatjuk, mik ennek a lépései.
Ha elkerülnétek a tanévkezdéssel járó rohamot a kormányablakban, érdemes még augusztusban elindítanotok az új diákigazolványotok igénylését annak ellenére is, hogy a régi, vagyis a középiskolai diákigazolványotok október 31-ig érvényes. Ennek legfőbb oka, hogy az új kártyák kiállítása gyakran hetekbe, hónapokba telik, és közel sem biztos, hogy időben megérkezik.
1. lépés: Okmányiroda
A diákigazolvány-igénylés első lépése a NEK-azonosító (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) beszerzése. Ehhez nem szükséges se Neptun-kód, se semmilyen egyetemi dokumentum. A NEK-azonosítót ugyanis az okmányirodában/kormányablakban tudjátok igényelni az ország bármely pontján. Ez egy papír, amin rajta lesz az azonosítótok, amivel el tudjátok indítani a diákigazolvány igénylését.
Fontos, hogy az ezen szereplő adatok megegyezzenek a Neptunban szereplő adataitokkal, tehát a születési névvel, anyukátok születési nevével, a nemetekkel, állampolgárságotokkal, valamint a születési helyetekkel és idővel. Ha valami nem stimmel, még most kell korrigálnotok.
A NEK azonosító/kód egyébként egy 16 karakter hosszúságú azonosító kód. Ha már van ilyenetek és nem változtak az adataitok, 5 évig felhasználhatjátok a korábbit, így nem kell ismét okmányirodába menni.
2. lépés: Neptun
Ha megvan a NEk-azonosító és megkaptátok az egyetemtől a Neptunba való belépéshez szükséges adatokat, jelentkezzetek be a tanulmányi rendszerbe, hiszen itt kell elindítani a diákigazolvány-igénylést is. Ennek első lépése, hogy aktiváljátok a félévetek, amit az Ügyintézés/Beiratkozás/Bejelentkezés menüpont alatt tudtok megtenni. Passzív félév esetén diákigazolványt nem igényelhettek.
A diákigazolvány-igénylést az Ügyintézés fül, diákigazolvány menüpont alatt tudjátok elindítani. Kattintsatok arra, hogy "új felvétele".
Ezt követően a
Ha egyszerre több képzést is végeztek, azon a képzésen kezdjétek el az igénylést, amire kérni szeretnétek a diákigazolványt.
Képzésváltás a Neptun bal felső sarkában lévő „Képzés” link segítségével lehetséges.
3. lépés: Várni
Ha mindezekkel megvagytok, nincs más dolgotok, mint várni. Az igazolványokat általában 30-60 nap alatt küldik ki a megadott címre, csúszás azonban előfordulhat. Ebben az esetben az egyetemen tudtok ideiglenes diákigazolványt igényelni, amivel bármilyen diákkedvezményt ugyanúgy igénybe vehettek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.