Hallgatók által tervezett pókhálókból nyílt kiállítás az Építészkaron

A féléves projektmunka megvalósításakor a hallgatók többek között olyan problémákkal találkozhattak, mint amelyek a Nemzeti Atlétikai Központ kötélháló-szerkezetének tervezésekor is kritikusak voltak.

  • Rodler Lili

A Forma és Szerkezet Specializáció negyedéves hallgatói által a digitális formaalkotás eszközeivel tervezett installációk kiállítása nyílt meg a napokban az Építészmérnöki Karon – tette közzé a bme.hu.

A hallgatók (Barta Gergely, Bartucz Bianka, Csende Réka Viktória, Farkas Krisztina, Ferencz Eszter, Karádi Levente, Kocsis Kinga, Lipcsei Edina Eszter, Mátis Janka, Rajhóczki Hunor, Sütő Péter, Tóth Anna, Varga Levente) 3-4 fős csapatokban egy-egy 3 méter élhosszúságú acél kockavázon belül terveztek és építettek pókhálószerű, formailag izgalmas, erőtanilag helyes, feszített szerkezetet.

 

BME, Szűcs László

Ezek az installációk statikai értelemben sokszorosan túlhatározott szerkezetek. Ahhoz, hogy végső feszes formájukat elérjék, a tervezett modell pontos mását kellett a hallgatóknak elkészíteniük. Ez azt is jelentette, hogy a tervezett forma csak az utolsó kötél meghúzásakor, az utolsó rögzítés elhelyezésekor állt össze – rosszabb esetben csak ekkor derültek ki a hibák, pontatlanságok.

A megnyitón a Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék docense, Ther Tamás – a tárgy oktatója – dícsérte a hallgatók bátorságát és kreativitását, hangsúlyozva, hogy négy hónap alatt eljutottak a tervezés első lépéseitől a megvalósításig. A tervezés és újratervezés egészen a részlettervek kidolgozásának lezárultáig tartott, hiszen a megálmodott formák megvalósíthatósága végül visszahat a kiindulási feltételekre is.

 

BME, Szűcs László

Ez az állandóan változó feltételrendszer a Rhino3D+Grasshopper nevű, parametrikus tervezésre is alkalmas program segítségével volt kezelhető. A hallgatók ezzel határozták meg a tervezési paramétereket és a térbeli modellt létrehozó algoritmust is. A tetszőlegesen változtatható, azonban egy pillanatban „lefagyasztott”, erőtanilag is helyes térbeli modellből a felületszerkezetek szabásmintája és a kötélháló-szerkezetek minden szakaszának pontos hossza meghatározható volt.

 

BME, Szűcs László

A kiállítás a K épület 3. emeletén, a Rajzi és Formaismereti Tanszék K3.22 termében tekinthető meg hétfőnként 9 és 14 óra között vagy előzetes egyeztetés után.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.