Máshogy váltana modellt a BME

Az egyetem új rektora egy érdekes javaslattal állt elő.

Az Eduline-on is többször írtunk arról, hogy a még állami fenntartásban működő BME súlyos anyagi gondokkal küzd.

A Telex értesülései szerint Charaf Hassan rektor azt javasolta, hogy az egyetem ne egy alapítvány, hanem egy cég fenntartásába kerüljön, amiben vállalatok, például a Mol vagy az MVM, részvényesként vennének részt.

A BME modellváltása a lap szerint már két kormányülésen is szóba került.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfó után nem cáfolta a hírt, majd annyit hozzátett, hogy a Mollal valóban vannak ilyen tárgyalások.

Charaf Hassan azért javasolta ezt a fajta modellváltást, mert így az alapítványi egyetemekkel ellentétben a BME nem esne ki a Horizon és az Erasmus programokból.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.