Vizsgálatot indít az Oktatási Jogok Biztosa a BME gólyatáborában történtek miatt

Aáry-Tamás Lajos az elmúlt 25 évben kiemelt jelentőséggel vizsgálta az egyetemi hallgatók méltóságát sértő helyzeteket. Azt ígéri, ebben az esetben is így fog eljárni.

  • Székács Linda

Hivatalból vizsgálatot indít és a BME rektorától teljeskörű tájékoztatást kér az Oktatási Jogok Biztosa, Aáry-Tamás Lajos a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborában történtek miatt - tudatta a biztos az Eduline-nal.

Gólyatábori botrányok

Ahogy arról az elmúlt napokban beszámoltunk, a gólyatábor után számos elsőéves egyetemista panaszkodott arról, hogy felsőbbéves senior hallgatótársaik megalázóan bántak velük a BME VIK gólyatáborában. A beszámolók szerint a frissen felvett hallgatókat többek között szándékosan a szomszédos faluban tették le és legalább egy órán keresztül gyalogoltatták a tűző napon a bodajki táborba, ahová a gurulós bőröndjeiket csak kézben cipelhették. A táskáikat kipakoltatták, a gyógyszereiket elkobozták, a fürdőszoba használatára pedig a fiúk 2, a lányok 5 percet kaptak. Ezt stopperrel mérték, egyes beszámolók szerint pedig a falat és a zuhanykabint baseballütővel ütötték.

Voltak, akik napszúrást kaptak, rosszul lettek, vagy a bánásmód miatt hamarabb hazamentek. Szerintük a gólyatábor csapatépítő egyetemi rendezvény helyett inkább munkatábor és koncentrációs tábor hangulatú volt.

A történtek ráadásul nem először fordulhattak elő, sőt, évtizedes hagyomány lehet, hogy a felsőbbévesek durván bánnak a gólyákkal az első egyetemi rendezvényen. Hasonló tapasztalatokról számoltak be ugyanis a szerkesztőségünknek olyan korábbi BME-s hallgatók, akik a 2000-es évek elején vagy a 2010-es években voltak elsőévesek az egyetemen.

Végtelenül undorító volt az egész. Később már nem is vettem részt semmilyen VIK-es rendezvényen az évek alatt. Szomorú vagyok, hogy azóta sem változott semmi. Tudatlan 18-19 évesek voltunk, ellen kellett volna szegülni az első perctől kezdve

- írja egy korábbi hallgató, aki a 2010-es gólyatáboron vett részt, és ugyanazt a bánásmódot tapasztalta, amit a 2024-ben felvett diákok.

Lapunknak küldött levelében Aáry-Tamás Lajos azt írja, az elmúlt 25 évben kiemelt jelentőséggel vizsgálta az egyetemi hallgatók méltóságát sértő vagy veszélyeztető helyzeteket, és ebben az esetben is így fog eljárni.

"Mindazok, akik segíteni szeretnék a történtek feltárását és megértését, akár a nevük elhallgatása mellett megtehetik ezt a www.oktbiztos.hu honlapunkon megtalálható elérhetőségek bármelyikén" - írja az Oktatási Jogok Biztosa.

 

Hozzászólások

A nap kérdése: van állami férőhely a pótfelvételin?

Ha az általános felvételin nem sikerült bekerülnötök egyetlen megjelölt képzésre sem, a pótfelvételi még újabb esélyt jelenthet. De vajon ilyenkor is lehet állami ösztöndíjas helyet találni, vagy már csak önköltséges képzések közül választhattok?

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.