Az eddigi legjobb eredményét érte el a nemzetközi világűrjogi perbeszédversenyen a győri egyetem csapata

A felkészüléshez szükség volt a Nemzetközi Bíróság joggyakorlatának tanulmányozására, továbbá műholdakkal kapcsolatos műszaki tudás megszerzésére is.

  • Székács Linda

Hatodik helyezést ért el a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának csapata az évente megrendezett Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition nevű nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális döntőjében - derül ki az egyetem lapunknak küldött közleményéből.

A Bosits Dorina, Horváth Barbara és Maszlov Leon alkotta csapat április 8. és 12. között vett részt a Bécsi Egyetemen megrendezett regionális döntőn, amin az elődöntőről néhány ponttal lemaradva a 6. helyet szerezték meg.

"A verseny hagyományosan két fiktív állam vitáját szimulálja a hágai Nemzetközi Bíróság előtt. Az idei jogeset középpontjában a műholdas megakonstellációkkal járó problémák, a csillagászati megfigyelésekhez elengedhetetlen sötét és csendes égbolt követelményei, valamint az űrobjektumok ütközése által okozott károk nemzetközi világűrjogi kérdései álltak" - írják a közleményben.

A győri hallgatók több mint fél éven át készültek a versenyre, amire aztán angol nyelven, egyenként mintegy hatvan oldal terjedelemben készítették el a két állam írásbeli beadványát. Ezek kialakítása, felépítése és megszövegezése a Nemzetközi Bírósághoz benyújtott periratok formáját és tartalmát követi. A jogeset megoldásához a széles körű, pontos nemzetközi jogi és világűrjogi ismereteken túl szükség volt a Nemzetközi Bíróság és más bírói fórumok joggyakorlatának tanulmányozására, illetve a műholdak felépítésével, működésével és mozgásával kapcsolatos alapvető műszaki tudás megszerzésére is.

A verseny döntőjét a görög hallgatók nyerték meg

A győri diákokat a Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék oktatói segítették, hivatalos felkészítőik Sulyok Gábor egyetemi tanár és Ganczer Mónika egyetemi docens voltak, a szakmai munkát továbbá Kecskés Gábor egyetemi docens és Takó Dalma egyetemi tanársegéd támogatták.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.