Megállapodott az Arizonai Egyetemmel, Michael Phelps korábbi edzőjénél úszhat majd Pádár Nikolett

2025-től Bob Bowman csapatában úszhat a 17 éves, szegedi Pádár Nikolett, a párizsi olimpia legígéretesebb magyar úszónője.

  • Székács Linda

Szóban már megállapodott az Arizonai Egyetemmel, hamarosan a Sun Devils csapatában úszhat a 2022-es perui junior világbajnokságon négy aranyérmet szerző Pádár Nikolett.

Nikolett a Magyar Úszó Szövetségnek azt mondta, először az ASU másodedzője kereste meg azzal, hogy szívesen látnák az egyetemi csapatban, ahol Michael Phelps korábbi edzője, Bob Bowman lehetne az edzője. A 17 éves úszónő ezt követően sokat beszélgetett a szintén ebben a csapatban úszó Kós Huberttel és a szegedi születésű Orosz Annával, akin keresztül Bowman is megüzente, hogy szeretné Nikit a csapatában látni.

Az úszónő a fukuokai úszó-világbajnokságon szóban megállapodott az amerikai egyetemmel, így 2025-től ő is Bob Bowman csapatában készülhet.

"Pádár Nikolett egyértelműen az új női úszógeneráció egyik legnagyobb tehetsége: 10-szeres junior Európa-bajnok és 5-szörös junior világbajnok. Kétszáz gyorson három egymást követő junior Eb-n győzött (2021-22-23), amire korábban nem volt példa, az idei, belgrádi eseményen pedig ő volt, aki megakasztotta a török szuperlány, Merve Tuncel példátlan győzelmi sorozatát. Tuncel ugyanezeken az Eb-ken csinálta meg a 400-800-1500 triplát, pontosabban, Belgrádban már csak a 400 hiányzott, ám Niki óriási úszással megelőzte.

A felnőtt világbajnokságon kifejezetten ígéretes produkciót nyújtott, 200-on megúszta az olimpiai szintidőt, igaz, a hőn áhított fináléról hat századmásodperccel lemaradt. A 4×200-as gyorsváltóval 7. lett (a tavalyi Eb-ről van egy bronzérme). Egyszóval, korántsem véletlen, hogy Fukuokában nyélbe üttetett a szóbeli megállapodás az arizonaiakkal" - írja a Magyar Úszó Szövetség.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.