Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Ha egyetemisták vagytok, és hajlamosak a halogatásra, akkor most tényleg eljött az ideje annak, hogy diákigazolvány matricát frissítsetek.
Az őszi félév matricái március 31-ig érvényesek, érdemes azonban minél hamarabb felkeresni az illetékes hallgatói ügyfélszolgálatot, hogy elkerüljétek a tömeget.
Komoly bírságok vannak, ha lejárt igazolvánnyal utaztok
Nem érdemes bliccelni, mert komoly bírságot kaphattok, ha lejárt igazolvánnyal vesztek például diákbérletet vagy diákjegyet: a BKK pótdíja ugyanis 25 ezer forint (a helyszínen "csak" 12 ezer), a MÁV esetében pedig a jegy árán felül 8 ezer forintot kell fizetnetek, ha lejárt igazolvánnyal utaztok.
Az egyetemen minden félévben kell egy új matrica
Az egyetemi diákigazolványokat félévente kell érvényesíteni, ezt általában a hallgatói ügyfélszolgálaton tehetitek meg. Előfordulhat, hogy van lehetőség arra is, hogy postai úton érvényesítsétek a kártyát, ekkor azonban – egyetemtől függően – a postai költségeket nektek kell állnotok.
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.