Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
9450 forint lesz a teljes árú „vármegyebérlet”, míg az „országbérlet” ennek duplájába fog kerülni április utolsó hetétől – a diákok azonban 90 százalékkal olcsóbban vásárolhatják majd meg a bérleteket.
A MÁV már nyilvánosságra is hozta a legfontosabb részleteket a két bérletről, amelyek bevezetését Orbán Viktor jelentette be szombati évértékelő beszédében.
A bérlettel utazók a MÁV-START, a VOLÁNBUSZ, a MÁV-HÉV és a GYSEV helyközi járatait korlátlanul használhatják majd a bérleten feltüntetett területen. A megyei tanulóbérlet 90 százalékos kedvezménnyel 945 forintba fog kerülni, míg a 30 napos országbérlet 1890 forint lesz diákkedvezménnyel.
A vármegyebérletet és az országbérletet nem lehet majd igénybe venni helyjegyköteles vonatokon, 1. osztályon, a helyi közösségi közlekedési társaságok járatain sem. A Pest vármegyei bérlet, illetve az országbérlet a BKK járatain sem érvényes, de Budapesten belül a helyközi szolgáltatók járatain lehet velük utazni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.