Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem fogadják el az Európai Bizottság döntését – ezt közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amely szerint az idei Erasmus-programokat nem érinti a változás.
A Népszava hétfőn írt arról, hogy a modellváltó egyetemek nem kaphatnak friss támogatásokat az Erasmus+ programból, valamint a Horizont kutatási és innovációs keretprogramból. Az EU figyelmeztetése ellenére sem változtattak ugyanis azon az előíráson, amely lehetővé teszi, hogy vezető politikai tisztségviselők bekerülhessenek az egyetemeket fenntartó alapítványok vezető testületeibe.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium úgy reagált: a jelenleg futó és idén az egyetemek által pályáztatott felsőoktatási hallgatói, oktatói csereprogramokat nem érinti az Európai Bizottság tavaly év végi döntése, a hallgatókat semmilyen hátrány nem érheti. A kormány a márciusi határidőig folyamatosan egyeztet a felsőoktatást érintő források további zavartalan biztosításáról - tették hozzá.
A tárca szerint minden vállalást teljesítettek, ezért nem fogadják el az Európai Bizottság döntését, "amely a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott egyetemek direkt uniós pályázatokból való diszkriminatív kizárását tartalmazza. Ennek tisztázására, hasonlóan más uniós forrásokhoz 2023. március 16-ig kerül sor".
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.