Kijutott az egyik legnevesebb perbeszédverseny világdöntőjére az ELTE csapata

Hetedszer kvalifikálta magát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) csapata a Monroe E. Price médiajogi perbeszédverseny világdöntőjére.

  • Eduline

A hallgatók a második legjobb írásbeli keresetet nyújtották be, és elhozták a legjobb szónok díját is – olvasható az ELTE oldalán.

A Monroe E. Price Media Law Moot Court Competiton oxfordi világdöntőjébe hét regionális válogatón keresztül vezet az út, a közép-európai regionális válogatót idén is az ELTE-n szervezték meg.

A regionális fordulóra tizenkét csapat adott be a régióból írásbeli keresetet, a perbeszédekben ezek alapján kellett meggyőzni egy fiktív nemzetközi bíróságot, amelynek tagjai szabadon kérdezhettek az érvelőtől. A zsűrit a szakterületükön elismert magyar és külföldi jogászok, egyetemi oktatók, korábbi versenyzők, gyakorló szakemberek alkották.

Az oxfordi egyetem 2023 áprilisában rendezi majd meg a verseny világdöntőjét.

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.