Plágiumgyanú: Az egyetem szerint Marosi Beatrixnak is hozzá kell járulni a vizsgálathoz

A Belső-pesti Tankerületi Központ vezetőjének szakdolgozata bejárta a sajtót, ugyanis többen is plágiumgyanúsnak tartják.

  • Eduline

Az esettel kapcsolatban a Kodolányi János Egyetem (KJE) vizsgálatot indított, és idő közben le is zárta Marosi Beatrix szakdolgozatának vizsgálatát. Az eljárás végén pedig megállapították, hogy az egyetemnek nincs joga hivatalosan felülvizsgálni a plágiumgyanút.

A Telexhez eljutott vizsgálati jelentés szerint ugyanis a hatályos jogszabályok alapján, az elévülési időre tekintettel, valamint a személyiségi jogok miatt nincs jog a tartalmi felülvizsgálatra. A lap hozzáteszi azt is, hogy a KJE azt is kiderítette, hogy Marosinak az internetre feltöltött szakdolgozata nem azonos a könyvtárukban található, és egyben hivatalosnak tekinthető szakdolgozattal.

A szóban forgó tankerületi vezető, Marosi Beatrix neve úgy került az utóbbi napokban többször is elő, hogy a polgári engedetlenségben résztvevő tanárok közül ötöt kirúgott a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.