Változtattak a tanulmányi szabályokon az ELTE-n a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt

Változtatott az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a hiányzásokra vonatkozó szabályokon a koronavírus-járvány miatt.

  • Szabó Fruzsina

Az egyetem oldalán az áll, hogy szeptember 6-a óta hetente mérik fel a hallgatók és dolgozók „járványérintettségét”. „Ezekből látható, hogy az egyetemet is elérte a fertőzéshullám, az egyetemi polgárok körében is jelentősen nő a fertőzöttek száma” – írják.

A koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt átmeneti tanulmányi és vizsgaszabályokat írt az egyetem, hogy a hallgatók akkor is teljesíteni tudják a tantárgyakat, ha karanténba kerülnek vagy megbetegednek.

Az egyik fontos változás, hogy a dékán engedélyt adhat arra, hogy egyes kurzusokat online tartsanak meg.

A hiányzásokra vonatkozó szabályokon is módosítottak: ha egy hallgató a gyakorlati órák több mint negyedéről hiányzik, az oktatótól plusz feladatokat kap, így teljesítheti a tantárgyat. Az „élő” online kurzusokon azonban kötelező a részvétel – hiszen ezekhez a hallgatók otthonról kapcsolódnak –, ezért ott a hiányzásra vonatkozó szabályok nem változtak.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.