Jövő héten már meg is kapják diplomájukat az SZFE-ről távozó végzős hallgatók

Jövő héten vehetik át a diplomájukat a német és az osztrák partneregyetemeken azok a hallgatók, akik a Freeszfe Emergency Exit nevű „diplomamentő” programjában tanultak.

  • Eduline

A 444-nek Csató Kata, a Freeszfe elnöke és oktatója azt mondta, a nyolcfős színházi dramaturg osztály a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemen, az intézmény saját hallgatóival együtt kapja meg a diplomaosztón az oklevelet. A tíz végzős színészhallgató pedig Ausztriában diplomázik, nekik külön ceremóniát szervez a salzburgi zeneművészeti egyetem.

A harmadik végzős osztály, a színházrendezők télen diplomázhatnak majd, a koronavírus-járvány miatt ősszel tudják csak befejezni a gyakorlati munkájukat.

Szeptemberben írtunk arról, hogy újabb 74 hallgató távozik a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, ők a Freeszfe Egyesület közreműködésével a salzburgi Mozarteumban, a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemen, a varsói színművészeti egyetemen, a svájci Academia Dimitrijben, a pozsonyi színművészeti egyetemen és a bécsi zeneművészeti egyetemen folytatják tovább tanulmányaikat.

A 444 emlékeztet arra, hogy az Emergency Exit program lényege, hogy az SZFE-t elhagyó hallgatókat formálisan neves európai egyetemek veszik át, amelyek elismerik eddig megszerzett kreditjeiket és a mestereikkel a Freeszfe Egyesületben folytatott további munkát is.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.