Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Szerintük az egyetem számtalan szabályt megszegve szervezte meg a ki- és átköltöztetéseket. A BME Építőmérnöki Karának hallgatói érdekképviselete komoly állásfoglalást adott ki a kollégiumi beköltözések miatt.
Az Építőmérnöki Kar hallgatóinak nevében nem támogatjuk a kiosztott kollégiumi férőhelyek kiadását a szorgalmi időszakban, tevékenységünkkel nem szeretnénk asszisztálni saját hallgatótársaink megkülönböztetésében és költöztetésében
- írja friss állásfoglalásában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának hallgatói érdekképviselete.
A hallgatók szerint a HÖK teljes kihagyásával, a kollégiumi férőhelyosztásra vonatkozó csaknem összes szabályzatot felrúgva, a Hallgatói Jogviszonyból Származó Kollektív Jogok Szabályzatában meghatározott jogokkal szemben és más egyetemi jogokat figyelmen kívül hagyva, egyeztetés és tájékoztatás nélkül történt meg ez a bejelentés és szállás biztosítás a nemzetközi rendezvény számára. Bár azóta több egyeztetés is zajlott a témában, a hallgatók nem értenek egyet a folyamat mikéntjével.
Az Építőmérnöki Kar hallgatóinak képviselői úgy érezzük, hogy ezek az egyeztetések nem abba az irányba terelődtek, mely érdemi változást és a hallgatóságra és egyetemi tanévünk kezdésére ésszerű megoldást kínálna
- írják. Hozzátéve, hogy úgy gondolják, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, mint világszintű rendezvény megszervezése hatalmas megtiszteltetés, és nem szeretnék negatívan minősíteni azt. Az egyetemnek ugyanakkor szerintük nem áll rendelkezésére 2000 szabad szálláshely a rendezvény idejére, "ugyanis ezen helyek túlnyomó többsége a BME által kihirdetett és biztosítandó kollégiumi férőhelyként szükséges funkcionálni a megadott időtartamban".
Így pedig az egyetem belső szabályrendszerében és alapító okiratban meghatározott küldetésnek nem tudnak eleget tenni: nem tudják biztosítani az egyetem hallgatóinak a minőségi oktatást, annak elérhetőségét és az ehhez szükséges kollégiumi szolgáltatásokat.
A kar hallgatói szerint a diákok éppen eleget küzdöttek az elmúlt év online oktatásával, a jelenlegi helyzet csak rátesz egy lapáttal. A képviselet szerint a műszaki és gyakorlati képzések esetén különösen fontos lenne minden lehetőséget megragadni és mindenkinek biztosítani a jelenléti képzést. Sőt, úgy gondolják, az elsőéveseknek - akik gimnazistaként mindenből kimaradtak - kifejezetten fontos lenne az első pár hét rendszere, közös programjai, amikre jelen körülmények között szinte nincs is lehetőség.
A hallgatók várják a többi kari hallgatói képviseletet, valamint azon kollégiumi mentorokat, vezetőmentorokat, egyetemi munkatársakat, akik hasonlóképpen gondolják, hogy ilyen módon dönteni a hallgatókról és önmagunknak megnehezítve életünket, elkezdeni egy tanévet nem lehet - zárják az állásfoglalást.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).