Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Újra átszabná a tanárképzést a kormány: a lemorzsolódási adatokra hivatkozva megnyirbálnák a tananyagot. Pedig a statisztikák azt mutatják, hogy a tanári pályára készülők többsége elvégzi a képzést, a legtöbb pályakezdőnek nem az egyetemen megy el a kedve a tanítástól, hanem utána. Évente 5-6 ezren végeznek pedagógusszakon, de közülük mindössze alig háromezren helyezkednek el iskolában, óvodában.
Mint az a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal legutóbbi ülésén kiderült, a kormány megnyirbálná a tanárképzést, a Nemzeti alaptantervhez (NAT) szabva azt. A NAT-on és a kerettanterveken túlmutató tartalmak csak nagyon indokolt esetben maradhatnának a tanmenetben, a továbbiakban a cél az lenne, hogy a tanárok a középszintű érettségire legyenek képesek felkészíteni a tanítványaikat – az emelt szintű érettségire felkészítő tanároknak egy plusz egyéves, nem nappali rendszerű képzésen kellene részt venniük. A terv szerint a követelmények könnyítésével a képzési területen lévő jelentős lemorzsolódását szeretnék csökkenteni.
A felsőoktatás lemorzsolódási adatait összefoglaló tanulmány szerint azonban a pedagógusképzéseken viszonylag alacsony azoknak az aránya, akk félbehagyják tanulmányaikat. A 2009/2010, a 2010/2011 és a 2011/2012-es tanévben kezdett hallgatóknak 23-28 százaléka morzsolódott le, ami első olvasásra így is megdöbbentő adat, de közel sem éri el például az informatikai vagy természettudományi szakok 50 százalék körüli lemorzsolódási arányát.
| A statisztikák még a "régi" rendszerre vonatkoznak |
2017 előtt még a tanárképzések is a bolognai rendszer szerint működtek, azaz az alapszakot követően lehetett mesterszakra jelentkezni. 2017 óta viszont már ebben a rendszerben mesterképzések nem hirdethetők, helyette az érettségire épülő osztatlan tanári szakot kezdhetik el a hallgatók. |
Az informatikai képzések több mint a fele véget ért az abszolutórium megszerzése előtt, és ennek megfelelően ezen a képzési területen a legkisebb, csupán egyharmad a sikeresen lezárt képzések aránya. De nem ez az egyetlen reálos képzési terület, ahol a hallgatók közel fele nem jutott el a diplomáig. A természettudomány képzési területen 47-50 százalékos, a műszakin pedig 40-44 százalékos volt a lemorzsolódók aránya, az agrár- (38–40 százalék) és a gazdaságtudományi (34–36 százalék) területeken az országos átlaghoz közelített a tanulmányaikat félbehagyók aránya.
A lemorzsolódás mértéke a művészet képzési területen a legkisebb (16-18 százalék), igaz, a szakok alapvetően kis létszámúak, számos képzést csupán egyetlen intézmény hirdet meg az országban, a felvételi pedig sokszor többkörös.
Nem (csak) az egyetemen veszítjük el a leendő tanárokat
Bár Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint „a tanárhiány minden nyáron slágertéma”, és évi három-öt ezer álláshely kiírása teljesen normális, az iskolákban mégis egyre inkább érzékelhető a pedagógushiány: miden harmadik iskolában már most nincs elég kémia- vagy fizikatanár, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy „ha semmi nem változik, öt-nyolc év múlva kezelhetetlenül súlyos lesz a helyzet”.
A kistelepülési iskolák már évek óta komoly tanárhiánnyal küzdenek, a nyugdíjba vonulók helyére egyre nehezebben tudnak felvenni új tanárokat: főként gyógypedagógusokat, informatika és természettudományos szakosokat keresnek, hiába. Sok pedagógus párhuzamosan három-négy iskolában is tanít, naponta ingázva a települések között, az iskolaigazgatók pedig – jobb megoldás híján – „bartereznek”.
A fiatal tanárok egy részét nem az egyetemen, hanem a diplomaosztó után "veszítik el" az iskolák. Neubauer Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Győr-Moson-Sopron megyei elnöke az Eduline-nak korábban azt mondta, évente 5-6 ezren végeznek pedagógusszakon, de közülük mindössze alig háromezren helyezkednek el iskolában, óvodában. „Már annak is örülünk, ha két év múlva a pályakezdők fele még iskolában, óvodában dolgozik. A saját diákjaim közül azok, akik tanárok lettek, már otthagyták a pályát” – magyarázta.
Egyértelmű az összefüggés az alacsony fizetésekkel: a „gyakornok” státuszban lévő pedagógusok bruttó bére mindössze 230 ezer forint: a nettó 150 ezer forint körüli fizetés Budapesten vagy egy megyeszékhelyen még albérletre sem elég,
Hiába az átszervezés, ettől még nem oldódik meg a tanárhiány
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint a tanárképzés átalakításának a célja biztosan nem a képzés lebutítása. Azzal egyetért, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a leendő tanárok pszichológiai felkészítésére, de úgy véli, a tanárhiányra nem ez a megoldás.
Ugyanakkor pozitívumnak tartja, hogy továbbra is megmarad a tanárok kétszakossága, egységesen ötéves lesz majd a képzés, ráadásul a tanárjelöltek nemcsak végzősként, hanem minden évben gyakorlatot szerezhetnek az iskolákban. Ez utóbbit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is jónak találja.
A PSZ korábban már kifejtette a véleményét a tanárképzés átalakításáról. Szerintük egy pedagógus akkor tud tanítani, ha biztonságban van, és sokkal több a tudása, mint a diákoknak. Az már régen rossz, ha egy tanár csak annyit tud, amennyit tanítania kell, mert úgy nem lesznek gyerekek, akik tovább tudnának tanulni – tették hozzá.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).