A PSZ szerint az utolsókat rúgja a pedagógustársadalom

A szakszervezet szerint a tanárok mélyen megalázottnak érzik magukat, a kormány pedig visszaél a hivatástudatukkal.

  • Csik Veronika

Egy pedagógus akkor tud tanítani, ha biztonságban van, és sokkal több a tudása, mint a diákoknak – mondta el Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A PSZ-elnök arra reagált, hogy a kormány lebutított tanárképzéssel orvosolná a tanárhiányt. Szerinte régen rossz, ha egy tanár csak annyit tud, amennyit meg kell neki tanítani, mert úgy nem lesznek gyerekek, akik tovább tudnának tanulni.

A szakszervezet elnöke korábban már mondta, hogy a következő tanév sztrájkkal indul. Erről most azt mondta: évek óta kongatják a vészharangot, hogy lassan nem lesz pedagógus a pályán. Felhívta a figyelmet, hogy a pályakezdő tanárok bére még pótlékkal együtt sem éri el a garantált bérminimumot.

Most van az, hogy elég, teljesen elkeseredettek a kollégáink

- mondta. A szakszervezet szerint a kormány visszaél a tanárok hivatástudatával, de már nagyon a végét járja a pedagógustársadalom, és – mint fogalmazott – „csak egy szikra kell”.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.