Több épületbe szórják szét az SZFE oktatási helyszíneit

Nem elég, hogy nem maradnak a Vas utcában a képzések, még fel is darabolják a színművészetisek eddigi rendszerét - értesült az RTL Híradója.

  • Csik Veronika

Információik szerint a Vas utcai épület helyett, az éppen felújítás alatt álló Duna Televízió régi székházában tanulhatnak majd a diákok. Az oktatók szerint a budai épületbe csak a filmes képzést helyezik át, a színész szakos hallgatók maradnak a pesti oldalon, az adminisztrációt, pedig egy harmadik helyre, az Infoparkba költöztetik.

A csatorna szerint teljesen szétrobbanják az eddigi rendszert és a kollégium sem marad a régi helyén. A hallgatók hiába kérték felvételüket a Vas utcai kollégiumukba, kérvényeiket elutasították.

A híradónak nyilatkozó oktató szerint az egész arról szól, hogy az új vezetés megakadályozzon egy az őszihez hasonló blokádot, szerinte ennek viszont az oktatás minősége látja majd kárát, ugyanis a képzések szorosan összefonódnak.

Az már pár napja kiderült, hogy a Vas utcában nem folytatódik az oktatás, az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.