Több egyetemen is szünetet rendeltek el az átállás előtt

Keddtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) és szerdától a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) is szünet lesz, hogy felkészüljenek a jövő hétfőn kezdődő online oktatásra.

  • Eduline/MTI

Az NKE rektora hangsúlyozta, mivel hétfőtől online rendszerben folytatódik az órarend szerinti oktatás, az egyetemen is szervezik az átállást.

A rektor a kollégistákat arra kérte, menjenek haza. Elmondta ugyanakkor, hogy ha a szabályozás lehetőséget ad arra, hogy méltányossági okból maradjanak, azt - a tavaszi időszakhoz hasonlóan - lehetővé teszik.

Azt is kiemelte, hogy a rendőrtiszti és a hadtudományi kar hallgatóira különleges jogrend idején speciális szabályok vonatkoznak. Ezért a két kar hallgatóit arra kérte, hogy a kari vezetőktől tájékozódjanak.

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szerdától szombatig rektori szünetet rendeltek el szintén az átállás miatt. Azt is elmonták, hogy a döntés alapján a magyar állampolgárságú hallgatóknak vasárnapig kell kiköltözniük a kollégiumokból.

A doktoranduszok, az önkéntes tevékenységet vagy tanulmányaik mellett munkát végző, illetve szakmai gyakorlaton lévő hallgatók itt is kérelmet adhatnak be a kollégiumban maradásért. E mellett a külföldi állampolgárságú hallgatóknak a kollégiumi lakhatást az SZTE továbbra is biztosítja - írják.

Mi lesz a kollégistákkal?

A költözés úgy néz ki, nem döntés kérdése, hiszen a tegnapi bejelentésben az egyetemek online oktatásra átállása mellett az is szerepelt, hogy a kollégiumok bezárnak. A tavaszi tapasztalatok alapján azonban már árnyaltabbak a vélemények a távoktatást és az egyetemi kollégiumok bezárását illetően. Ti mit gondoltok a kiköltöztetésekről? Itt szavazhattok.

Nagy kollégiumi kiürítések: egyáltalán megoldható az otthoni tanulás?

A ma benyújtott javaslatok a kollégistákat is érintik. Ti mit gondoltok a bejelentésről? Szavazzatok!

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.