A kancellár szerint a jelenlegi helyzet az SZFE működőképességét veszélyezteti

Akármi történik szerda éjfélig, az erőszak, az erőszakkal való fenyegetés továbbra sem lesz eszköz, ugyanis gondolkodó és értelmes embereknek tekintjük a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületében tiltakozó fiatalokat - mondta az SZFE kancellárja.

  • Eduline/MTI

"Nem értünk egyet sem a követeléseikkel, sem az eljárás módjával, de tárgyalni szeretnénk a bent lévő oktatókkal és munkatársaikkal is" - fogalmazott Szarka Gábor.

Az SZFE új vezetői vasárnap nyolcpontos javaslatot tettek, amelyben többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja. A hallgatók képviselői hétfőn bejelentették: fenntartják a blokádot, az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják.

"Elfogadtuk a sztrájkbizottság javaslatait, amelyeket a fizetésemelésre, valamint a munkarend visszaállítására tettek. A 15 százalékos emelést megtoldottuk azzal, hogy már szeptembertől számítva 10 százalékos emelést ígérünk, amelyet még karácsony előtt megkapnának a dolgozók. Megtarthatják azokat a vívmányaikat, fórumaikat is, amelyeket demokratikus úton elindítottak" - sorolta a kancellár.

Hiába a tegnapi ajánlat, marad a sztrájk a Színművészetin

Amíg nincs teljeskörű egyeztetés, marad a sztrájk - jelentették be az egyetem oktatói.

Mint mondta, a jelenleg helyzet az egyetem működőképességét veszélyezteti; a fejlesztések, kitűzött célok megvalósítása csak akkor történhet meg, ha a megfelelő vezetők elfoglalhatják hivatalukat és megkezdődhet az érdemi munka. Hozzátette: mintegy százötven dolgozó vár a kifizetésekre, "szerződések állnak halomban", illetve teljesítésigazolásokat kellene aláírnia.

Szarka Gábor úgy vélte, a sztrájkbizottság által korábban megfogalmazott nyolc pontjából hat nem tartozik a sztrájktörvény hatálya alá, mivel a fenntartó kinevezésével, jogi legitimációjával, az egyetem autonómiájával kapcsolatban felvetett témák nem szociális és nem gazdasági kérdések, így "munkavállalóként nekünk ezekről nem kell tárgyalnunk".

A kancellár arról is beszélt, hogy az egyetem épületén belül a sztrájkolók "terrorizálják a bent lévőket, kiabálásig menő viták vannak, egyáltalán nem látszik az egység".

Sérti az uniós jogokat a Lex-CEU

Az Európai Bíróság kimondta, hogy az uniós joggal összeegyeztethetetlenek a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosításai, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.