Már készültök az egyetemi beiratkozásra? Erről jó, ha tudtok

Hogyan fog zajlani az egyetemi beiratkozás? Ha frissen felvett egyetemisták vagytok, jó ha tudtok róla, készülnek alternatív megoldással is.

  • Eduline

Ha a hallgató a tanulmányait távolléti oktatás keretében kezdi meg, az eredeti okiratait akkor kell bemutatnia, amikor a tanulmányait jelenléti oktatás keretében folytatja

- áll egy nemrég megjelent Magyar Közlönyben. Ezek alapján számolnotok kell azzal, hogy lehet, hogy az első időszakotok az egyetemen nem olyan lesz, mint azt képzeltétek. Vagyis lehetséges, hogy már a beiratkozáson sem kell majd megjelennetek és előkészülnötök a különböző iratokkal, igazolásokkal.

Persze megijednetek sem kell, a legtöbb egyetemen számol az esetekben hibrid, de főleg hagyományos oktatásra való visszaállással. Ennek ellenére jó, ha tudtok, a felmerülő esetekről.

Online előadásokkal indul a következő félév az Óbudai Egyetemen

Legalábbis most az egyetem rektora és kancellárja erre vonatkozóan adott ki utasítást - írja a Magyar Narancs.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.