Pénteken ismét tüntetnek a Színművészeti hallgatói

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói önkormányzatának (HÖK) képviselői úgy érzik, hogy a múlt szerdai egyeztetésnek nem lett eredménye, ezért újabb megmozdulást szerveznek. Július 3-án, Első figyelmeztetés címmel fognak énekelve tüntetni a Kossuth Lajos téren.

  • Eduline

Korábban már beszámoltunk róla, hogy június 21-én Ne szavazd meg! – freeSzFE néven megmozdulást szerveztek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói az egyetem átalakítása ellen. Az eseményen több százan vettek részt.

Arról is írtunk, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter június 24-én fogadta az egyetem képviselőit, de az SZFE HÖK képviselői szerint a kérdéseik nagy részére továbbra sem érkezett válasz, illetve olyan válasz, ami nem az eddig ismert konkrétumokat tartalmazta. Ezért most újabb megmozdulásra készülnek július 3-án, pénteken Első figyelmeztetés címmel - szúrta ki a hvg.hu.

"Azt hittük, énekelni fognak" - ezzel búcsúzott múlt szerdán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóitól, a látszategyeztetés után. Úgyhogy énekelni fogunk, méghozzá hangosan: megmozdulást szervezünk a Kossuth Lajos térre. Most rajtunk van a sor, de ki lesz a következő, akit ellehetetlenítenek?

- írják a demonstrációhoz készült eseményben.

Az országgyűlés a tüntetés napján szavaz a modellváltást célzó törvényről, ami az SZFE mellett több másik egyetemet is érint.

Az SZFE vezetése, oktatói, volt és jelenlegi hallgatói és felelős szakmai szervezetek meggondolatlannak és előkészítetlennek tartják az indokolatlanul felgyorsított ütemű modellváltást, ezért nyílt levelükben arra kérik Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes urat, vonja vissza az általa benyújtott törvényjavaslatot. Dr. Palkovics László miniszter úrtól azt kérik, hogy kezdjen érdemi tárgyalásokat az egyetemi közösség képviselőivel. Az Országgyűlés képviselői felé pedig az a kérésük, hogy a jelenlegi formájában ne szavazzák meg a törvényt. A nyílt levelet több elismert és kitüntetett színész, illetve rendező is aláírta.

A Színművészeti átalakítása ellen rengeteg színész – többek között ifj. Vidnyánszky Attila, Alföldi Róbert, Mácsai Pál és Stohl András is – tiltakozik. A korábbi hallgatók gólyaesküjéről készült videót itt nézhetitek meg

A Magyar Teátriumi Társaság szerint az SZFE-n nem elég színvonalas az oktatás

A Magyar Teátriumi Társaság közleményt írt az SZFE átalakításával kapcsolatban és véleményezte is azt. Szerintük az egyetem sok szempontból elavult.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.