Több felvételizőnél is kevesebb pontot mutat a felvételi rendszer, mint néhány nappal korábban
Van olyan, akinek eltűntek a nyelvvizsgáért járó pluszpontjai, másnál pedig megváltozott a pontszámítás módja.
Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.
Az Eduline oldalán megnézheted az összes 2026-os ponthatárt itt.
Az óvodapedagógus képzések idén sem tartoztak a kiemelkedően magas pontok kategóriájába – alább láthatjátok, mennyi pont kellett minimum az adott intézményekben minimum a bekerüléshez!
Hogy tavaly, hogy alakultak a ponthatárok az óvodapedagógus képzéseken, azt ide kattintva érhetitek el.
Van olyan, akinek eltűntek a nyelvvizsgáért járó pluszpontjai, másnál pedig megváltozott a pontszámítás módja.
Az elmúlt két évben 35 ponttal javult a nyolcadikosok országos szövegértési átlaga, és a leggyengébben teljesítők aránya is csökkent. Ennek ellenére a friss eredmények azonban azt mutatják, hogy még mindig sok diák küzd komoly szövegértési nehézségekkel.
A gyömrői diákok szeptemberben már a második tanévüket kezdték meg az ideiglenes konténeriskolában, a kormányhatározat szerint végre megépülhet az állandó bázis.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el.
Az új tankerületi igazgatók között művelődési ház igazgató és több ügyvéd is van.
A Telex értesülései szerint a távozás oka, hogy bizalomvesztés áll fenn közte és az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma között.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.