Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Erről nemrég döntött a kormány. Úgy néz ki, a Brexit hatással lesz a magyar diákok angliai továbbtanulására is.
Az Európai Unió diákjai 2021 augusztusától nem jogosultak tandíjtámogatásra – jelentette be az Egyesült Királyság kormányának nevében Michelle Donelan felsőoktatásáért felelős miniszter.
A miniszter által a mai napon kiadott nyilatkozat szerint, „az EU-ból való kilépésről szóló döntésünket követve, az EU, az Európai Közösség és Svájc állampolgárai már nem jogosultak az Egyesült Királyság állampolgárait megillető (home-fee) tandíjra, valamint a 2021-22-es tanulmányi évben kezdődő egyetemi alapképzések, posztgraduális vagy egyéb felsőoktatási képzések pénzügyi támogatására [diákhitelt folyosító] Student Finance England-től” - írja a ilestone Intézet.
Van, ahol dolgoznak az alternatív megoldáson
A University College London (UCL) vezetősége korábban jelezte, hogy a legtöbb, uniós tagországból érkező diákot befogadó egyetem kész alternatív forrásokat találni arra, hogy továbbra is fent maradjanak a brit egyetemek a diákok kedvelt célpontjai között. Más neves brit egyetemek is megkezdték az EU-s diákokat a következő évtől támogató pénzügyi megoldások kidolgozását.
Egy 400 fős kollégiumát zárja be az ELTE ősztől
Újragondolják a hallgatók kollégiumi ellátását a következő tanévtől az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) a biztonsági intézkedések, és az elővigyázatosság miatt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.