Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az új munkaszerződések csak azokban a pontokban térnek el a korábbiaktól, ahol a munka törvénykönyve is eltér a közalkalmazottakra vonatkozó szabályoktól – mondta a Magyar Hírlapnak Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, aki úgy véli, az oktatás és a kutatás zavartalanul folyt az átalakuló intézményben.
A kancellár az egyetem július 1-jei fenntartóváltásának oktatókat érintő hatásairól azt mondta a lapnak, mindenki ugyanazt a munkakört fogja ellátni, amit eddig, változatlan jövedelem mellett.
Hozzátette: az egyetem álláspontja, hogy a szabadságok számát, az elvárásokat, a teljesítményt és a jövedelmi viszonyokat együtt kell kezelni. Ezek átfogó áttekintése előtt több stratégiai döntés meghozatala szükséges, az immáron fenntartói jogokat gyakorló kuratóriumi tagokkal együtt – olvasható a cikkben.
Megvan, ki lesz a Corvinus elnöke
Amerikai mintára létrejön az egyetem elnöke tisztség a Budapesti Corvinus Egyetemen, a tisztséget Anthony Radev, a McKinsey & Company korábbi igazgatója tölti be - jelentette be Hernádi Zsolt, a Maecanas Universitatis Corvini Alapítvány elnöke, a Mol elnök-vezérigazgatója csütörtökön a Corvinuson tartott munkatársi értekezleten.
Pavlik Lívia azt mondta, az egyetemi munkavállalás olyan jogviszonyokkal összeférhető, amelyek nem igényelnek annyi időt és energiát, hogy azok az egyetemi munka rovására menjenek. Ez a szabályozás érdemben nem különbözik a korábbitól, a munkatársaknak korábban is le kellett adniuk egy összeférhetetlenségi nyilatkozatot.
Az egyetemen évek óta működik teljesítményértékelésen alapuló bérezési rendszer, amelynek megújuló formája hasonló módon a kiemelkedő teljesítményeket kívánja a jövedelmi viszonyokban meghatározó elemmé tenni – mondta a kancellár.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.