Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hamarosan állami alapítású alapítvány veszi át a Corvinus működtetését, de hogyan fogja ez a felvételit befolyásolni, változik-e a tandíj és vajon több külföldi diákot vonzz majd az egyetem? Csák János, a Corvinus Megújulásáért Felelős Projektszervezet vezetője beszélt ezekről a kérdésekről.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2019 július elsejétől egy állami alapítású alapítvány veszi át a Budapesti Corvinus Egyetem működtetését, 2020-tól állami ösztöndíjas férőhelyekre nem jelentkezhetnek a felvételizők, viszont létrehozzák a Corvinus-ösztöndíjat, amellyel az ígéretek szerint körülbelül annyian tanulhatnak majd tandíjmentesen, mint eddig.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben változik a felvételi, Csák János, a Corvinus Megújulásáért Felelős Projektszervezet vezetője azt mondta, idén még marad minden a megszokott rendszerben, azonban lehetséges, hogy a jövőben érdemes lenne változtatni.
Azt azonban meg kell gondolni, hogy a szűrés a jegyek mellett kiegészüljön motivációs levéllel, szaktanári ajánlással és személyes elbeszélgetéssel. Ez a bevált angolszász módszer átvétele lenne" - mondta el a növekedés.hu-nak Csák János.
Módosítottak a felsőoktatási törvényen
Módosította a felsőoktatási törvényt kedden az Országgyűlés: a változtatásnak főként a Budapesti Corvinus Egyetem átalakításában lesz szerepe.
Vajon változnak-e a tandíjak?
"A mostani évfolyam számára még semmiképp" - mondta az oldalnak a projektszervezet vezetője. Hozzátette: a tervek szerint később is ugyanannyi ösztöndíjas hallgató maradna, mint most az állami képzésben, de már az alapítvány finanszírozásában. "Jelenleg tanulmányi és szociális ösztöndíj van, ezt jó lenne kiegészíteni az oktatáson kívüli tevékenységekhez kapcsolódó ösztöndíjakkal olyanoknak, akik valamilyen társas tevékenységben vesznek részt magas szinten az egyetemen. Legyen ez néptánc, sport, szimfónikus zenekar, bármi" - mondta Csák János.
Hozzátette: ez azért fontos, mert a régi diákok akkor fognak később áldozni az egyetemre, ha itt jól érezték magukat, ha élmény volt az egyetemi életkorszakuk. Ehhez pedig kellenek azok hallgatók, akik megteremtik ezt a közeget.
Arra a kérdésre pedig, hogy hány százalék külföldi hallgatót szeretnének, a projektszervezet vezetője azt mondta, nincs ilyen szám. Azt akarják, hogy külföldről is ugyanolyan színvonalú hallgatók jöjjenek, mint Magyarországról. Illetve hozzátette, ha megfelelő tandíjakat állapítanak meg, akkor alternatívát tudnak lenni a nagyon drága angol, vagy a komoly megélhetési költséget jelentő német egyetemekkel szemben is.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).