Máltán, Cipruson, Luxemburgban, Görögországban, Dániában, Svédországban és Finnországban - az Európai Unió területén csak ezekben az országokban ingyenes a felsőoktatás. Egyes tagállamokban a magyar rendszerhez hasonlóan csak bizonyos képzési formák tandíjkötelesek: Szlovákiában csak a távoktatásért kell fizetni, Romániában, Észtországban, Lettországban és Litvániában pedig államilag támogatott és költségtérítéses képzéseket is indítanak. Máshol van tandíj – bár az intézmények sokszor más címen kérnek el több száz eurót a hallgatóktól szemeszterenként. A kormány felsőoktatási terveiről bővebben itt olvashatsz.

A tandíj – és szinonimái

Vannak országok, ahol elméletileg ingyenes a felsőoktatás, viszont regisztrációs díjat fizetni kell. Írországban például évi 1500 euró a beiratkozási díj – ami több, mint amennyit sok helyen tandíj címén kérnek az egyetemistáktól. Lengyelországban a felvételi vizsgákért, a részképzésért, az idegennyelvű oktatásért és a tárgyak többszöri felvételéért kell fizetni, így az ingyenes oktatást nyújtó egyetemeken és főiskolákban akár évi ezernégyszáz eurót is beszedhetnek a hallgatóktól.

Azokban az országokban, ahol van tandíj, az összeg mértékének megállapítására különböző megoldások születtek. Az Egyesült Államokban az egyes államok, Japánban az intézmények döntenek, Ausztráliában a képzési terület alapján szabják meg, hogy mennyi a diákokra eső önrész. Európában is államonként változik a gyakorlat: Hollandiában például minden diáktól 1670 eurót kérnek el, Spanyolországban viszont a felvett kreditszám alapján fizetnek a hallgatók.

A leggyakoribb megoldás a diákhitel

A képzés költségeinek megtérítéséhez igényelhető állami segítség két leggyakoribb formája az ösztöndíj és a hallgatói hitel. Az 1960-as évek eleje óta rengeteg helyen dolgoztak ki diákhitelprogramokat: mára több mint 70 államban létezik ilyen rendszer, az országok nagy részében a hallgatók ezekből a kölcsönökből finanszírozzák tanulmányaikat.

Egy másik lehetséges modell „Az országnak sem éri meg ingyen kitaníttatni a diákokat, ha aztán külföldön dolgoznak. A szerződéses megoldás lehetővé tenné, hogy azok, akik aláírnak egy megállapodást az állammal arról, hogy a diploma megszerzését követően itthon vállalnak munkát, továbbra is térítésmentesen tanulhassanak” – vázol fel egy további lehetséges modellt Polónyi István oktatáskutató, aki alapvetően a tandíjas rendszerek pártján áll. „Az oktatástámogatásnak tudatosnak kell lennie, a tandíjnak pedig meg van az az előnye, hogy irányíthatóvá teszi a rendszert” – mondja a szakember.

A támogatás mértéke országonként változik: egy bonni kutatóintézet tanulmánya szerint általában a kölcsön 60 százalékát kell visszafizetni, de helyenként – például Oroszországban és Egyiptomban – mindössze 10 százalék az arány. Az Egyesült Államokban annyian vesznek fel hallgatói hitelt, hogy mára a diákok tartozása egytrillió dollárra rúg az országban, így az oktatási minisztérium szigorítani akarja a kölcsön felvételének szabályait. Mit érdemes tudni a magyar diákhitel törlesztéséről? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Van, ahol utólagos képzési hozzájárulást, máshol diplomaadót kérnek a végzettektől. Az előbbi esetében a tanulmányok tényleges költségeit kell megtérítenie a már végzett munkavállalóknak. A modell Nagy-Britanniában és Csehországban is "közkedvelt", legalábbis az oktatáspolitikusok körében. Magyarországon Magyar Bálint volt oktatási miniszter vetette fel az ötletet: az akkori javaslat szerint a jövedelem maximum hat százalékát vonták volna le legfeljebb húsz éven keresztül, de csak azoktól, akiknek a keresete eléri a minimálbér négyszeresét. Az Ausztráliában alkalmazott diplomaadó ellenben egy olyan adónem, amelyet a tanulmányok idejétől, helyétől és szakterülettől függetlenül minden diplomás munkavállalónak fizetnie kell.

B.B.
eduline