Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Magyarország az európai uniós átlagnál gyorsabban vezette be a Bologna-rendszert, és kapcsolódott be a Bologna-folyamatba - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn Budapesten sajtóbeszélgetésen, amelyen a Budapesten és Bécsben csütörtökön és pénteken rendezendő oktatási miniszteri tanácskozás témájáról számolt be.
Megemlítette azt is, hogy két év tapasztalata alapján a munkaerőpiac a hároméves képzés után kiadott diplomát befogadta, például "az informatikusok lábon elkeltek". A mesterszakok bevezetését is problémamentesnek nevezte, az első évben 200, idén a második évben 225 mesterszakot indítottak. A mesterdiplomások elhelyezkedéséről még nincs adat, hiszen ők még nem végeztek - mutatott rá.
Megítélése szerint időben állították meg a felsőoktatás színvonalesését, miután a kormányok egymásra licitáltak a hallgatói létszám emelésében. Az idén 386 ezren tanulnak főiskolán, egyetemen, és a rendszerváltás után a mintegy négyszeres növekedésre szükség is volt. 2006-tól kezdve viszont fokozatosan lezárták a mennyiségi növekedési szakaszt. Létszámát tekintve a műszaki, az informatikai és az orvosi képzést növelték, mert erre van kereslet. A keretszámot bővítették a természettudományos tanárképzésben is a relatíve alacsony pontszámmal, de azonnali megoldást nem lehet találni.
Hiller István arról is beszélt, hogy 2002 óta mintegy 125 milliárd forintot ruháztak be a felsőoktatás infrastruktúrájába. Ezáltal nincs olyan állami felsőoktatási intézmény, amelyet ne fejlesztettek volna és így nagyobb létszámú hallgató minőségi oktatására is alkalmasak lettek ezek az egyetemek, főiskolák. A fejlesztések eredményeként sokkal több külföldi egyetemistát tud fogadni a jövőben Magyarország, ehhez viszont idegen nyelvű oktatást kell biztosítani. Az orvosképzésben ezzel nincs is probléma, a többi szakképzés jelentős részében azonban fejlődni kell - tette hozzá a miniszter.
A csütörtökön kezdődő konferenciáról megjegyezte: a Bologna-dokumentum aláírása óta nem volt ilyen jelentős felsőoktatási konferencia Magyarországon. A találkozón a tagállamok értékelik az elmúlt tíz évet, illetve megtárgyalják a közös terveiket. A tárca vezetője sikernek és elismerésnek tartotta, hogy London, Prága és Leuven után Budapest is rendezhet Bologna-konferenciát.
Csütörtökön 47 országból jönnek delegációk, mintegy 350 szakember. Ők a Parlament felsőházi termében tárgyalnak majd, és többek között arról döntenek, hogy az eddig megfigyelőként részt vevő Kazahsztánt felveszik-e. Az első napon egy független szakértőkből álló testület értékelését is meghallgatják a Bologna-folyamatról.
A konferencia pénteken Bécsben a Hofburgban folytatódik.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.