Csodát ígérő tréningekkel, tanulást nem igénylő, mégis „hatásos” nyelvtanfolyamokkal tele a padlás, de jogászhallgatóként (többek között a ránézésre is túl vastag római jog tankönyv adta az ihletet) úgy döntöttem, teszek egy próbát, megtanulok gyorsabban olvasni. A tanfolyam kezdetén még nem hittem volna, hogy sikerül, de azért reménykedtem.

Ki ezért, ki azért

„Annyit kell tanulnom, hogy egy kétszáz oldalas regényt fél év alatt tudok elolvasni, ez nagyon zavar” – mondta az Improved Reading nevű, egyébként Ausztráliából importált gyorsolvasási kurzus elején Gyuricza Ramóna, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem igazgatásszervező szakán tanul, és félévenként több ezer oldalon kell(ene) átrágnia magát.

A tízfős csoportban létszámfölényben voltak az egyetemisták, egy elsőéves joghallgató szintén a római jog miatt, egy családanya a közlekedésmérnöki képzés szakirodalma és a folyamatos időhiány miatt iratkozott be a tanfolyamra. „Háztartás, gyerek és munka mellett gyakorlatilag lehetetlen elvégezni a főiskolát. Pláne akkor, ha nem tudsz gyorsan és hatékonyan olvasni” – magyarázta. Egy üzletember is volt a csoportban, neki a hosszú szerződésekkel és a többi hivatalos dokumentummal gyűlt meg a baja. Az övé egyébként igazi sikertörténet, vasárnap délután már azt tervezgette, milyen könyveket fog elolvasni. De ne szaladjunk ennyire előre.

Úgy olvasunk, mint a hatévesek

Mi a baj azzal, ahogy most olvasok? Glatz Tamás, a tréning vezetője szerint a legtöbb felnőtt az általános iskolában elsajátított technikával olvas – de ami hatéves korban még jól működik, az később csak hátráltatja az embert. Vagyis tudnánk mi gyorsabban is olvasni, legalábbis az agyunk kapacitása az átlagos olvasási sebesség többszörösének elérését is lehetővé teszi.

„A kétnapos, összesen 12 órás kurzuson tudatosítjuk, melyek a rossz olvasási szokások, és különféle gyakorlatokkal elkezdjük megszüntetni azokat. Ezzel párhuzamosan olyan új technikákat ismertetünk meg és gyakoroltatunk be a résztvevőkkel, amelyekkel gyorsabban és alaposabban lehet értelmezni a szövegeket” – magyarázta.

Hivatalos adatok szerint az Improved Reading-kurzust eddig majdnem hárommillió ember végezte el a világon, akik átlagosan kétszeresére növelték olvasási hatékonyságukat, vagyis az olvasás sebessége és a szövegértés is javult. A gyorsolvasás és a villámolvasás egyébként nem ugyanaz – utóbbi az agykontrollon alapszik. Én inkább maradok a gyorsolvasásnál, szerencsére a tanfolyamon senki sem emlegetett tudatalattit, alfaállapotot, mindennek megvolt a kézzelfogható magyarázata.

Elsőre nem ment

Bölcsészek előnyben: a feladatokhoz Márai-novellákat és Kosztolányi Esti Kornélját kaptuk. Jó pont. Először leszámoltunk az általános iskolában rögzült módszerrel, például arra kellett figyelni, hogy ne motyogjunk olvasás közben, és a „belső hang” se lépjen működésbe, utóbbitól egyébként nem volt könnyű megszabadulni – aki valaha is belemélyedt egy regénybe, tudja, miről beszélek.

Amikor ez megvolt, következett az új technika, a szócsoportos olvasás begyakorlása. Mert – mint megtudtam – aki nem nagyobb egységenként, hanem szavanként vagy betűnként olvas, időt pocsékol. Nem használja ki az agya kapacitását, elkalandozik a figyelme, és romlik a szövegértése. Az elmélet persze jóval egyszerűbbnek tűnik, mint maga a gyakorlás. Eleinte egy szót sem fogtam fel abból, amit elolvastam, de különféle szemgyakorlatokkal két nap alatt odáig jutottam, hogy a korábbinál jóval gyakrabban kellett lapoznom az Esti Kornélt, és egyszer sem vesztettem el a fonalat.

A sürgető

És akkor jöjjön az egyenesen Új-Zélandról érkezett Reading Rate Controller, a „sürgető”. Az üvegből és műanyagból készített, gyorsabb olvasásra kényszerítő szerkezet nem lopta be magát a szívembe. Nem volt egyszerű feladat pusztán a gyakorlás céljából, egy szót sem értve Kosztolányit olvasni.

„A sürgetővel nem a megértésre törekszünk, hanem a koncentráció javítására és az olvasás gyorsaságának növelésére” – ismételgette a tréningvezető, én pedig abban reménykedtem, hogy igaza volt, amikor azt mondta, idővel érteni is fogom, amit villámgyorsan elolvasok.

Igaza lett, egy idő után már a sürgető sem zavart. A második nap végére kétszer olyan „hatékonyan” (értsd: gyorsan, ráadásul a szöveget is értettem) olvastam, mint korábban. A rossz hír csak az, hogy a Háború és békére húsz percnél még így is kicsivel több időt kell szánni.