A szakmai vizsgák és a szakmai érettségik körül is sok a kérdőjel

A szakmát tanulók számára nem csak az érettségi jelenti az egyetlen problémát, ugyanis a koronavírus-járvány miatt a gazdaság állapota is jelentősen megváltozott, ez pedig a szakképzés helyzetét is befolyásolja.

  • Eduline

Egyes szakképző iskolákban nem állt meg az élet a koronavírus miatt, ugyanis azok az intézmények, amelyek rendelkeznek saját tanműhellyel, az elméleti oktatáson túl, a gyakorlati feladatok elvégzését is megpróbálják folytatni – írja a Népszava.

A Szegedi Szakképzési Centrum alá tartozó egyik szakiskola tanára arról beszélt a lapnak: náluk a szakoktatók vállalták, hogy bemennek a tanműhelyekbe és videókat készítenek a gyakorlati feladatok elvégzéséről, a felvételeket pedig az elektronikus tanulmányi rendszeren, a KRÉTA-n keresztül juttatják el a diákoknak.

A diákok több szakma esetében is otthoni feladatokat kapnak – a cukrászoknak például tortát kell sütniük, a szabó, varró szakmát tanulók pedig egy-egy ruhaneműt készítenek el a szakoktató útmutatása alapján. Az elkészítés folyamatáról és a végeredményről fényképet készítenek, amit elküldenek a tanárnak. Ez azonban csak az iskolai gyakorlat, a külső gyakorlati helyekre az intézmények nem látnak rá, így nem lehet tudni, hogy ott mi történik ebben a rendkívüli helyzetben.  

A digitális oktatás a szakképzésben tanulók számára is különböző online platformokon zajlik. Azok a tanulók, akik technikailag ezt nem tudják otthonról megoldani, napközbeni felügyelet keretében, maximum öt fős csoportokban használhatják a szakképző intézmény eszközeit.

A szakvizsgák és a szakmai érettségik lebonyolításáról azonban még mindig nem lehet semmit sem tudni. Azt viszont korábban már megírtuk, hogy az Emmi a vizsgaszervezőktől azt kérte, személyes jelenlétet igénylő vizsgát ne tartsanak, helyette az interaktív megoldási lehetőségeket helyezzék előtérbe.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a gazdaság válsága alapvetően befolyásolja a szakképzés helyzetét is, ezért azt kérik, vonják vissza a szakképzési törvényt és a végrehajtási rendeletet.

Ezt azzal indokolják, hogy a duális szakképzésben az elmúlt években a tanulók jelentős arányban kerültek ki az iskolai tanműhelyekből szakmai gyakorlatra vállalkozókhoz. A tanulói státuszok pedig idővel munkavállalói státusszá alakulnának. A jelenlegi helyzetben viszont a PSZ szerint ez nem tud majd megvalósulni. A gazdaság egyre válságosabb helyzete ugyanis ellehetetleníti, hogy a diákok leszerződjenek a vállalatokkal. 

Maszkgyártásba kezdenek a szakképző iskolák diákjai

A tömeges megbetegedések elkerülése és a járvány lassítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) maszkok előállításában kérte a Szakképzési Centrumok együttműködését.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.