Hivatalos: ezeken a szombatokon kell dolgozni menni 2026-ban
2026-ban három olyan hétvége lesz, amikor szombaton is dolgozni kell.
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
„Egyes törvényeknek december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő módosításáról” címmel nyújtott be törvényjavaslatot a Tisza Párt három országgyűlési képviselője – írta meg a Telex.
Magyar Péter pedig a Facebookon hangsúlyozta, hogy „vállaltuk, teljesítjük”.
A javaslat indoklása szerint december 24. vallási meggyőződéstől függetlenül az együttlét, a béke, a szeretet és az egymás iránti figyelem közös napja. A változtatást többek között a munka és a magánélet közötti egyensúly erősítésével, valamint a családi és közösségi együttlét és az ünnepi időszak nyugodtabb megélésének elősegítésével indokolják.
A törvényjavaslat elfogadása esetén december 24. több jogszabályba, köztük a munka törvénykönyvébe és a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénybe is bekerülne munkaszüneti napként.
A tervezet alapján december 24-én főszabály szerint az üzletek sem tarthatnának nyitva. Ezalól ugyanakkor több kivétel is lenne: működhetnének például a vendéglátóhelyek, a szálláshelyek, a virág- és édességüzletek, valamint a benzinkutak. Szintén nyitva maradhatnának a közforgalmú vasúti és buszpályaudvarokon, repülőtereken, illetve az üzemanyagtöltő állomások területén működő üzletek.
A javaslat szerint a változtatással azt szeretnék elérni, hogy a kereskedelemben dolgozók minél nagyobb része is pihenéssel, illetve a családjával tölthesse december 24-ét.
A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az Országgyűlés időben elfogadja a javaslatot, már 2026. december 24-e is munkaszüneti nap lehet.
Nem először merül fel, hogy szenteste napját hivatalosan is munkaszüneti nappá tegyék. A Jobbik 2024-ben népszavazási kezdeményezést nyújtott be a kérdésben, ezt azonban a Kúria elutasította. 2025-ben ismét kezdeményezték a referendumot, amelyet akkor már a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria is átengedett.
2026-ban három olyan hétvége lesz, amikor szombaton is dolgozni kell.
Néhány napos bizonytalanság után végre kiderült, kik irányítják novembertől a tankerületi központokat. Az eredetileg tervezett időponthoz képest később, november 5-én állnak munkába az új igazgatók, de nem mindenhol: öt tankerületben ugyanis újra meg kell hirdetni a vezetői posztot.
Már öt olyan esetről tudnak a hatóságok, amikor veszélyes fémtárgyakat találtak a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és környékén.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Még a tavalyihoz képest is jóval gyengébb eredményt értek el a negyedikesek és az ötödikesek szövegértésből, viszont a nyolcadikosok javítottak – derült a 2026-os kompetenciamérés eredményeiből. A 2026-os kompetenciamérést a negyediktől egészen tizenegyedikig a diákok március 23. és május 29. között írták egy meghatározott ütemezési rend alapján.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Az oktatáskutató szerint a tervezetből egyelőre nem rajzolódnak ki érdemi, rendszerszintű oktatáspolitikai változtatások.
Megszavazta a parlament, december 25-e és 26-a mellett a szenteste is munkaszüneti nap lesz.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.
A negyedikesek és ötödikesek szövegértési eredménye sokat romlott, viszont több felsőbb évfolyamon is javulást mértek.