Így könnyebb tanulás mellett dolgozni? Az esti képzések jellemzői

Egyszerre dolgoztok és tanultok is? Azok, akik esti képzésen tanulnak egészen speciális körülmények között szereznek bizonyítványt. Milyen szabályok vonatkoznak rájuk és mennyire népszerűek az esti munkarendű képzések mind a felnőtt-, mind a felsőoktatásban?

  • Eduline

Több tízezren tanulnak esti tagozatú képzési formában akár a felsőoktatásban, akár a felnőttképzésben. Sokan azért választanak esti képzésben végezhető szakot vagy tanfolyamot, mert mellette könnyebben tudnak munkát vállalni, csakúgy mint a hasonlóan népszerű levelező képzések esetében.

Esti képzés egyetemen, főiskolán

Bár esti képzésre a tavalyi felsőoktatási felvételin több mint 1500-an jelentkeztek, összesen csak 584 hallgatót vettek fel. Hasonlóan alakult ez a korábbi években is: jellemzően 400-600 közötti létszámot szoktak biztosítani az egyetemek, főiskolák esti képzésen tanuló hallgatóiknak. Esti képzésen a felsőoktatási szakképzés kivételével bármilyen típusú szakon tanulhattok, legyen az alap-, osztatlan- vagy mesterképzés. A legtöbben tavaly esti képzések közül alapszakra kerültek be: 223 hallgató kezdhette meg a tanulmányait állami ösztöndíjjal támogatott képzésen.

OKJ estin

Az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) iskolarendszerű képzései szintén indulhatnak nappali, esti vagy levelező rendszerben. Az ilyen típusú képzések zömét a szakképzési centrumok alá tartozó iskolák indítják, illetve néhány egyházi és alapítványi iskola is szervez ingyenes képzéseket. Az iskolarendszerű képzések szeptemberben, vagy – keresztféléves képzések esetében – februárban indulnak. Más időpontban csak tanfolyami rendszerű képzésekre lehet jelentkezni, ezek már fizetős tanfolyamok.

Részletesebb statisztikák híján csak a legnépszerűbb OKJ-s képzésekről lehet tudni, melyek zömét azonban lehet iskolarendszerű képzésben tanulni. Sőt 2020-tól - a szakképzési törvény módosítása miatt - már eleve szinte csak iskolarendszerű képzésen lehet majd részt venni, ugyanis a tanfolyami rendszerű képzések nagy részét megszüntetik, átalakítják. A 2020-as Országos Képzési Jegyzék a jövő szeptembertől tanulható szakmák listájával már letölthető a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapjáról excel formátumban.

Mennyi időt kell az iskolapadban tölteni?

Hétköznap esténként vagy akár a heti pihenőnapokon van iskolában az, aki esti tagozaton tanul. A felnőttoktatásban az esti képzések aránya a törvény szerint a következőképpen kell, hogy alakuljon: a gyakorlati képzés jelenléti óraszámának legalább a nappali rendszerű képzésre meghatározott gyakorlati óraszám hatvan százalékát ki kell tennie. Vagyis a nappali képzésű órák hatvan százalékát tartják meg esti tagozaton.

Jár diákigazolvány?

A diákigazolvány típusa a kormányrendelet szerint általában lehet nappali, esti, levelező, távoktatásos és más sajátos diákigazolvány is. Az esti képzésen tanuló diákok így ugyanúgy igénybe vehetik akár a helyközi, akár a helyi jegy- és bérletkedvezményeket. Ha új intézményben folytatjátok tanulmányaitokat, itt megnézhetitek, hogyan igényelhettek új diákigazolványt.

Elfogadta az Országgyűlés az új szakképzési törvényt: itt vannak a változások

Megszavazta az Országgyűlés az új szakképzési törvényt, ami alapján a következő tanévtől átalakul a szakképzés rendszere: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.