Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hol találjátok azoknak a szakképesítéseknek a listáját, amelyekhez érettségi végzettségre van szükség, és mi változik 2020 szeptemberétől? Itt vannak a tudnivalók.
A 2020. szeptember 1-jétől hatályos Országos Képzési Jegyzék (OKJ) értelmében radikálisan lecsökken azoknak a szakmáknak a száma, amelyeket a felnőttoktatás keretében iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában lehet tanulni. Az érettségire épülő szakmákat például csak iskolai rendszerű képzésben, nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni.
A tanfolyami forma előnye az, hogy rövidebb a képzés, a beosztása pedig jobban igazodik a munkaidőhöz, a felnőttképzők által kínált tanfolyamok pedig év közben többször is indulnak. A tanfolyamokért ugyanakkor fizetni kell, ellentétben az iskolai rendszerű képzésekkel, amelyekből kettőt továbbra is ingyen végezhettek el, akkor is, ha már van diplomátok.
A jelenleg hatályos, illetve a jövő szeptembertől életbe lépő OKJ-s listákat innen tölthetitek le.
Mit tanulhattok most érettségi után?
A jelenleg hatályos OKJ szerint háromféle szakképesítéshez kérnek érettségi végzettséget: ha megnyitottátok az excel fájlt, a szinteket a magyarázat fülön találjátok. Az 52-es, 53-as és 54-es szintű képzések érettségihez kötöttek, az 55-ös szintűek pedig ráépülések. Azt, hogy melyik szakmát milyen formában tanulhatjátok, a szakmalistáknál "A képzés munkarendje" című oszlopban nézhetitek meg. A betűkódok jelentését szintén a magyarázat fülön találjátok. Az iskolai rendszerű képzések hosszát az "Iskolai rendszerű képzési idő", a tanfolyami képzésekét pedig az "Iskolarendszeren kívüli képzési idő" oszlopban nézhetitek meg. Bár az új OKJ már jövő szeptemberben hatályba lép, 2020. december 31-ig még indulhatnak a 2019-es lista szerinti képzések.
A konkrét tanfolyamok kereséséhez használhatjátok a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal keresőjét is, amelyben szakképesítés, megye, szakképzési centrum és tagintézmény alapján is böngészhettek.
Mi változik 2020-ban?
A 2020. szeptember 1-jétől életbe lépő OKJ szerint az érettségi épülő szakmákat csak iskolai rendszerű, azon belül nappali vagy esti tagozatos képzésben szerezhetitek meg. Ezek az 54-es szintű, érettségi épülő emeltszintű, vagyis technikusi képesítések, amelyeket az excelben az 1. táblázatban találtok. Azt, hogy mennyi idő alatt szerezhetitek meg a képesítést, az 'Iskolai rendszerű képzési idő' oszlopban találjátok - az alsó szám jelöli a felnőttoktatási képzési időt (a felső a technikumi oktatás képzési idejét). Arról, hogy milyen ,a felnőttoktatás keretében megszerezhető képzések szerepelnek még a jövő szeptembertől hatályos listában, itt olvashattok.
Nem csak az OKJ-s képzések alakulnak át jövő szeptembertől: a szakképzésben várható változásokról itt találjátok cikkeinket.
OKJ-s képzéseket kerestek? Itt egy kis segítség a szakképzési listákhoz
Szeretnétek OKJ-s képzésen tanulni, de nem tudjátok, hogyan és hol találjátok a szakmák listáját? Most összeszedtünk pár hasznos oldalt a keresgéléshez. Ha jövőre lépnétek be a szakképzésbe, akkor pedig mutatjuk a változásokat és a 2020-as listát.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.