Egy héten öt vizsga? Nem változtat az érettségin a minisztérium

Nem változtatna az érettségi vizsgák beosztásán az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - derül ki a tárca parlamenti államtitkárának válaszából. Oláh Lajos DK-s képviselő tette fel azt az írásbeli kérdést, mi a véleménye a minisztériumnak az "egy hét-egy érettségi vizsga" rendszerről.

  • Eduline
Túry Gergely

Rétvári Bence államtitkár szerint egyelőre nem érkezett erről szakmai javaslat, de egyébként sem tartanák jónak, ha egy héten csak egy érettségi vizsgát tartanának a középiskolákban.

Jelenleg a vizsgaidőszak első hetében magyarból, matematikából, történelemből, angolból és németből érettségiznek a diákok - ezek közül az első három kötelező, míg az idegen nyelvekből előrehozott érettségit is tehetnek a középiskolások. Vagyis ha valakinek a választott tárgya a német, első tanult idegen nyelve pedig az angol (vagy fordítva), az is előfordulhat, hogy öt napon keresztül folyamatosan vizsgázik.

Az Emmi államtitkára szerint ha egy héten csak egy tárgyból lehetne érettségi vizsgát tartani, az azt jelentené, hogy a kötelező tárgyak érettségije egy hónapon keresztül tartana, és csak ezután kezdődhetnének az írásbelik a választható tárgyakból.

Jön a felvételi szigor 2020-tól, rengetegen szorulhatnak ki az egyetemekről

A felsőoktatási helyettes államtitkárság megbízására készült egy modellszámítás az Oktatási Hivatalban arról, hogy mi várható 2020-tól, amikor a szigorított felvételi alapján dől el, kit vesznek fel az egyetemek és főiskolák. A 168 Óra azt írja, a hivatal az elmúlt évek ponthatárait és a jelentkezők hozott pontjait figyelembe véve számolt, és éppen a kormány által preferált tudományterületeken fog brutálisan beszakadni a jelentkezők száma, azaz a műszaki, az agrár- és természettudományos területeken.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu