Itt a lista: ilyen új szakokat hirdettek meg az egyetemek és főiskolák

Több új szakot meghirdettek az egyetemek és főiskolák - ezeknek a képzéseknek a listáját a felvételi tájékoztató nemrég megjelent kiegészítésében nézhetitek meg.

  • Eduline
Shutterstock

Több érettségi követelmény is megváltozott, ezekről ebben a dokumentumban találhattok bővebb infót. Ezen felül több egyetem és főiskola is hirdetett meg új szakokat – mind alap-, mind mesterképzéseken -, mint például az International Business School, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara, a Debreceni Egyetem több kara is. Az új szakok listáját itt nézhetitek meg.

Érdemes átnézni a dokumentumot, mert több szakon is változtak a férőhelyek is, változott több vizsgaidőpont is, valamint számos egyetemen és főiskolán töröltek bizonyos specializációkat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.