Majdnem kész indítványt kapnak az Ab-panaszt fontolgató felvételizők

A 2012-es felvételi keretszámos kormányhatározat a magyar közjog szégyene.

  • Eduline

A 2012-es felvételi keretszámos kormányhatározat a magyar közjog szégyene. A tartalmával sem tudunk azonosulni, de a felháborodásunk nem annak szól, hogy nem értünk a változások irányával. Nem is annak, hogy a kormány súlyosan sérti a felsőoktatási törvényt. A botrány ebben az ügyben az, hogy a nagybetűs Életet kezdő 18 éveseknek az állam nyíltan és kendőzetlenül megüzente, hogy itt nincs jogbiztonság – olvasható az Így írnánk mi blogon, amelynek szerzői közzétettek egy szabadon felhasználható indítványtervezetet, amely alkotmányjogi panasz alapja lehet.

Meg vagyunk győződve arról, hogy a felsőoktatási finanszírozási rendszer komoly reformra érdemes, és elfogadjuk azt is, hogy az állam alkotmányosan eldöntheti, hogy milyen felsőoktatást, milyen szakon hány hallgatót finanszíroz. Azt viszont nem teheti meg, hogy ezt egyik hónapról a másikra, több tízezer ember élete egyik legfontosabb döntésének a feltételeit alapvetően megváltoztatja. A teljes bejegyzést itt olvashatjátok el.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.