Érettségi: idén jelentkezhettek utoljára a legnépszerűbb vizsgatípusra
Idén még minden olyan tantárgyból jelentkezhettek előrehozott érettségi vizsgára, amelynek az oktatása a helyi tanterv szerint befejeződik. 2014 januárjától már csak informatikából, latin és élő idegen nyelvekből tehettek ilyen vizsgát. A döntéssel több ezer diák jár rosszul.
Itt a vágás: négyezerrel kevesebb diákot vehet fel az ELTE
Tizenhatezer helyett csak tizenkétezer elsőévest vehet fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Fábri György...
Felvételi 2013: egy hónap alatt kell eldönteni, merre tovább
A felvételizőknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy beadják jelentkezésüket a 2013.
Újabb változás: 2013-tól kötelező az alkalmassági vizsga az egyetemek tanári képzésein
A 2013-as felvételin már pályaalkalmassági vizsgát is kell tenniük azoknak a diákoknak, akik osztatlan tanárképzési...
Felvételi 2013: ennyien juthatnak be az informatikai szakokra
Megjelent a 2013-as felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, amely tartalmazza a szakokra lebontott kapacitásszámokat. Összegyűjtöttük, hányan tanulhatnak szeptembertől nappali tagozaton, a legnépszerűbb alapképzéseken. Ennyien kerülhetnek be az informatikai szakokra.
Itt a lista: ennyien tanulhatnak szeptembertől a műszaki képzéseken
Elérhető a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, benne a szakokra lebontott egyetemi, főiskolai férőhelyekkel. Összegyűjtöttük, hányan tanulhatnak szeptembertől a legnépszerűbb alapképzéseken, nappali tagozaton. A műszaki szakok kapacitásszámai.
Ennyien kerülhetnek be a népszerű társadalomtudományi képzésekre
Nyilvánosságra hozták a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítését, amely tartalmazza a szakokra lebontott kapacitásszámokat. Összegyűjtöttük, hányan tanulhatnak szeptembertől a legnépszerűbb alapképzéseken, nappali tagozaton. Íme, a társadalomtudományi szakok listája.
Ennyi hallgatót vehetnek fel a legnépszerűbb műszaki és informatikai képzésekre
Megjelent a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, benne a szakokra lebontott kapacitásszámokkal. A tavalyi legnépszerűbbek közül a műszaki és informatikai szakokon férőhelyeket határoztak meg: ezekre idén is felvehetnek annyi hallgatót az egyetemek és főiskolák, mint 2012-ben. Íme, a számok a nappali képzésen.
Ennyien kerülhetnek be a budapesti egyetemekre, főiskolákra
Megjelent a 2013-as felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, amely az egyetemek és főiskolák, valamint az alap-, osztatlan és mesterszakok, illetve a felsőoktatási szakképzések végleges kapacitásszámait tartalmazza. Több intézménynél változtak az adatok a decemberben megjelent tájékoztatóban található számokhoz képest. Összegyűjtöttük, hány főt vehetnek fel a budapesti egyetemek, főiskolák.
Itt a végleges lista: ennyi diákot vehetnek fel a vidéki egyetemek 2013-ban
Nyilvánosságra hozták a 2013-as felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítését - benne az egyetemek és főiskolák, valamint az alap-, osztatlan és mesterszakok, illetve a felsőoktatási szakképzések kapacitásszámaival. Az adatok nem minden intézménynél egyeznek azzal, amit a tájékoztató decemberi verziója tartalmazott. Íme, a végleges számok a vidéki egyetemeken.
Nyílt napot tart a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara
Február 6-án, szerdán tartanak nyílt napot a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a programok között...
Felvételi pontszámítás 2013: itt az új kalkulátor, már lehet számolgatni
Elkezdődött a 2013-as jelentkezési időszak, úgyhogy mi is frissítettük pontszámító kalkulátorunkat, amellyel gyorsan...
A nap kérdése: a kötelező emelt szintű érettségiért is jár pluszpont?
Akkor is jár többletpont az emelt szintű érettségiért, ha a kiválasztott szakon egyébként is kötelező legalább egy emelt szintű vizsga? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Ezek a diákok már most tudják, hogy bejutnak az egyetemre
Hogyan lehet ötszázból ötszáz pontot szerezni a felvételin? Kik lehetnek biztosak abban, hogy szeptemberben állami ösztöndíjasként kezdik el az egyetemet? Pontszámítási cikksorozatunk következő része.
Ennyi államilag támogatott hely lesz 2013-ban a közszolgálati egyetemen
Ezernégyszáz államilag támogatott és ötszáz önköltséges hely lesz 2013-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem...
Íme, a 2013-as árak: ennyit kell fizetni a legnépszerűbb mesterszakokért
Március 1-ig jelentkezhettek az egyetemek és főiskolák mesterképzéseire. Mennyit kell fizetni szemeszterenként, ha nem jön össze az állami ösztöndíjas hely? Melyek a legnépszerűbb bölcsész- és társadalomtudományi szakok? Íme, a képzések és a tarifák.
Felvételi pontszámítás 2013: ilyenek a szabályok a művészeti szakokon
Hogyan kalkulálhattok a felvételi pontokkal, ha művészeti képzésre jelentkeztek? Hány pontot ér a gyakorlati vizsga? Pontszámítási cikksorozatunk következő része.
A nap kérdése: a biológiajegy is számít a felvételin?
Számít-e a felvételin, milyen jegyeket szereztetek biológiából, földrajzból, kémiából vagy fizikából? Hogyan lehet cselezni, ha egyik tantárgyból sem brillíroztatok? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Mennyit kell fizetni a 2013-as felvételiért?
2013-ban is 9000 forintot kell fizetni a felsőoktatási felvételiért: ezért az összegért három szakot jelölhettek meg...
Felvételi 2013: hány pontot ér az OKTV-helyezés?
2013-ban is változnak a felvételi pontszámítás szabályai: az eddigi 80 helyett 100 pontot kaphattok az Országos...