Pontszámítás, keretszámok, önköltség - minden a mesterszakos felvételiről
Éjfélkor jár le a felsőoktatási felvételi jelentkezési határideje. Ha már van diplomátok, kétéves mesterszakokra is jelentkezhettek: összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az utolsó pillanatokra.
Pontszámítási szabályok a 2013-as felvételin
Idén is változtak a pontszámítás szabályai - nemcsak az alap- és osztatlan szakokra, hanem a felsőoktatási szakképzésre és a mesterszakra jelentkezőknek is érdemes átnézniük az új szabályokat. Ebben a cikkben minden fontos információt megtaláltok.
Ilyenek a 2013-as keretszámok a mesterszakokon
Összesen 17800 hallgatót vehetnek fel 2013-ban állami ösztöndíjas mesterképzésre az egyetemek, főiskolák. Azt, hogy hogyan oszlanak meg a keretszámok a képzési területek és szakok között, az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az intézmények határozzák meg. Múlt kedden küldött adatkérésünket ma teljesítették: íme, a számok.
Felvételi 2013: így kell kitölteni az érettségi és a felvételi jelentkezési lapot
Már csak pár órátok van arra, hogy kitöltsétek a felvételi és az érettségi jelentkezési lapját. Akár az e-felvételit, akár a hagyományos jelentkezési lapot választjátok, itt minden fontos információt megtaláltok.
Már csak pár óráig lehet jelentkezni a 2013-as felvételire
Ma éjfélig lehet jelentkezést beadni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, egy felvételiző...
Felvételi 2013: kötelező az emelt szintű érettségi, ha már van diplomám?
Kell-e emelt szintű érettségit tenni, ha már van egy diplomátok, de szeretnétek elvégezni egy újabb alap- vagy osztatlan szakot? Hogyan számíthatjátok ki, hány ponttal vágtok neki a felvételinek? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Előrehozott, pótló, javító: milyen érettségire jelentkezhettek 2013-ban?
Március 1-ig jelentkezhettek a tavaszi érettségire: milyen vizsgatípusokra jelentkezhettek, ha még középiskolások vagytok? És ha már van érettségi bizonyítványotok?
Így kell kitölteni a 2013-as érettségi jelentkezési lapot - lépésről lépésre
Hogyan kell kitölteni az érettségi jelentkezési lapot? Vészesen fogy az idő: a felsőoktatási felvételi kérelmekkel együtt ezt az űrlapot is le kell adnotok március 1-ig. Segítünk a kitöltésben.
Ezért nem szabad pénteken kitölteni a jelentkezési lapot
"A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az utolsó pillanatban beadott jelentkezéseknél fordul elő a legtöbb...
Így változnak a felvételi szabályai 2013-ban: fontos tudnivalók idén jelentkezőknek
Hogyan változott a tanárképzés? Hogyan számolhatjátok ki, hány pontotok van? Hány szakra jelentkezhettek? Hányan kerülhetnek be az egyetemekre, főiskolákra? A legfontosabb tudnivalók a 2013-as felvételiről.
Felvételi 2013: sárga csekkel nem fizethettek, ha az e-felvételit használjátok
Hogyan kell befizetni a felvételi eljárás díját, ha elektronikusan jelentkeztek? Sárga csekk vagy átutalás legyen? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Itt a lista: ezeken a szakokon kaphattok 25 ezer forintos havi ösztöndíjat
25-75 ezer forint támogatást kaphatnak havonta az új, osztatlan tanárszakon tanuló diákok. Összegyűjtöttük a legfontosabb a tudnivalókat a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról.
Ennyi diák kerülhet be az ELTE bölcsészkarára 2013-ban
Majdnem ötszázzal több hallgatót vehet fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkara, mint tavaly - közölte az...
Felvételi 2013: honnan szerezhettek jelentkezési lapot?
Vészesen közeleg a felvételi jelentkezési határideje, ha eddig nem tettétek, most már mindenképpen be kell szerezni a jelentkezési lapot. Persze csak akkor, ha nem elektronikusan akarjátok beadni a felvételi kérelmet.
Újabb hiba csúszott a felvételi rendeletbe: harmadjára sem sikerült a javítás
Újabb hiba csúszott a felvételi rendeletbe: ha a jogszabályt nem módosítják, még 2016-ban is 240 lesz a...
Felvételi ponthatárok: ezek a diákok biztosan nem jutnak be az egyetemre
Hol húzzák meg a minimumponthatárt a 2013-as felvételin? Hány pont kell az alapszakokhoz? Itt találjátok a legfontosabb tudnivalókat.
Fontos: ezeken a szakokon már 2013-ban is alkalmassági vizsgát kell tenni
Milyen szakokon tartanak egészségügyi és gyakorlati vizsgákat? Milyen képzéseken kell bizonyítani a "pályaalkalmasságot"? Itt találjátok azoknak a szakoknak a listáját, amelyeken több egyetem és főiskola alkalmassági vizsgát írt elő. Fontos: a kiválasztott intézményben érdeklődjetek, hogy náluk milyenek az idei szabályok.
Felvételi 2013: egész hétvégén nyitva tart az Educatio ügyfélszolgálata
A március elsejei jelentkezési határidő miatt egész hétvégén fogadja a felvételizőket az Educatio ügyfélszolgálata.
Olcsóbban tanulhatnak a Pázmányon a nagycsaládban élő hallgatók
Együttműködési megállapodást írt alá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE)...
Egy hét van hátra a jelentkezési határidőig - minden a 2013-as felvételiről
Március 1-ig jelentkezhettek az egyetemek, főiskolák alap-, osztatlan és mesterképzéseire, illetve a felsőoktatási szakképzésekre. Hogy néz ki a felvételi eljárás, milyen dokumentumokat kell leadnotok, mekkora esélyetek van bekerülni? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.